Filmes elnökök, akik jobbak lehetnének, mint Trump

Öt karakter, akit sokan szívesen látnának az USA élén. Minden tiltakozás és trükközés ellenére, múlt hét végén beiktatták Donald Trump amerikai elnököt, aki miatt rengeteg nő és férfi vonult az utcára, hogy kifejezzék a nem tetszésüket. A tüntetők azért vonultak fel, mert úgy érzik, hogy az USA 45. elnöke célba vette az életmódjukat.

Trump korábban olyan kijelentéseket tett, mint például azt, hogy az bármit megtehet a nőkkel, akinek van elég pénze, de az igazán nagy felháborodást az keltette, hogy Trump bírálta a családtervezést és meg akarja szüntetni az Obamacare-t, vagyis az állami gondoskodást a szegények egészségbiztosításáról.

Trump tehát sok ezer embernek nem szimpatikus, ezért ők valószínűleg szívesebben látnák az elnöki székben a következő filmes amerikai elnököket. James Marshall: Az elnök különgépe című filmben szerepelt James Marshall, akit Harrison Ford keltett életre. A filmes elnök igazi hazaszerető, terrorizmusellenes politikus volt, aki felülkerekedett az orosz zsarolókon.

A filmben a sármos, vagány, intelligens James Marshall akkor keveredett bajba, amikor a Moszkvából felszálló gépet orosz terroristák térítik el. A magukat újságíróknak kiadó gazfickók egy politikai fogoly, a diktátor Radek marsall szabadon engedését követelték.

A fedélzeten tartózkodó elnök súlyos dilemmával találja szemben magát. Egyfelől az USA külpolitikai érdekeit kellett képviselnie, de másfelől a terroristák a saját családjával zsarolták. A sokat verekedő James Marshall végül a szeretteit és az országát is megmentette.

A filmben hallható Marshall elnök terrorizmusellenes beszéde, ami elég nacionalista, de nem ostoba, okoskodó, melldöngetős szöveg, hanem egy higgadt, okos férfi érzékeny beszéde. A filmbeli elnök egy igazi republikánus hős. Thomas Whitmore: A Függetlenség napjában szereplő Thomas Whitmore, akit Bill Pullmann keltett életre, olyan problémával találta szembe magát, amilyennel Trump valószínűleg nem fogja, hiszen a filmben a földönkívüliek próbálják leigázni a Földet.

A történetben Thomas Whitmore egy veterán, harcban edzett katona, akinek nemcsak harci tapasztalata van, hanem intelligenciája és gyorsasága is. Minderre nagy szüksége van, ha meg akarja védeni az országát, ami elnöknek választotta.

A filmben az amerikai elnök kénytelen végignézni, ahogy az idegenek megölik a feleségét, valamint lerombolják Amerika legnagyobb városát, ám Thomas Whitmore még a csapások után is elég erős és kitartó ahhoz, hogy a harcoló csapatok élére álljon.

A filmes elnök a lelkesítéshez is jól értett, legalábbis ezt bizonyítja a mindent eldöntő csata előtt mondott motivációs beszéde, ami kivétel nélkül szólt Amerika minden állampolgárához, függetlenül a nemtől, bőrszíntől, nemi hovatartozástól. Jed Bartlet: Az elnök emberei című sorozatban játszotta Martin Sheen a fiktív amerikai elnököt, aki kötelességének érezte, hogy védje a gyengéket. Az erős karakterrel megáldott Jed Bartlet az eredeti tervek szerint nem szerepelt volna a sorozatban, mert a sztori szerint az elnök munkáját segítő stábról szólt volna a széria. Végül a néző olyan szinten megismerhette az elnök mindennapi életét és munkáját, hogy akár még szavazott is volna rá.

Ez Aaron Sorkin, a sorozat vezetőírójának köszönhető, mert ő döntött úgy, hogy megalkotja a csodásan művelt, intelligens, sztoikus, nyugodt, remek humorú, Nobel-díjas közgazdász figurát, akit a kritikusok és a politikusok annyira megkedveltek, hogy „a közelmúlt legnépszerűbb demokrata elnökének” nevezték. Bartlet higgadt, emberi, erős elnök lenne, aki képes észérvekkel vitatkozni, az erejét pedig nem megfélemlítésére használná, hanem támogatásra. Andrew Shepherd: Ahogy Bartlet alakját, úgy Andrew Shepherd karakterét is Aaron Sorkin találta ki. Shepherd elnököt Michael Douglas játszotta a Szerelem a Fehér Házban című filmben. A történet szerint az USA első embere három éve vesztette el a feleségét, emiatt most sokan szeretnék elcsavarni a fejét.

A filmben az újraválasztási kampány zajlik, amikor Shepherd megismerkedik Sidney Ellen Wade-del, a környezetvédelmi propagandistával. A történet bemutatja, ahogy egy hatalmon lévő, sármos politikus kapcsolatot alakít ki egy okos, vonzó nővel.

Ez a viszony nem kizárólag fizikai, hanem egy olyan románc, ahol a felek egyenlő partnerként tekintik egymást. Amikor azonban a kampány sikeressége megkérdőjeleződik, mert az ellenfél egy régi felvétellel próbálja tönkretenni Shepherdöt, akkor az elnök újra rájön, hogy ki kell állnia az elveiért, a hitéért, céljaiért és programjáért.

Shepherd a beszédében kifejti, hogy helytelennek tartja, hogy valaki úgy akarja megnyerni a választást, hogy az ellenfele régi, személyes, oda nem illő felvételeivel zsarolja, illetve nem mutat rá a problémákra, hanem csak félelmet és ellenségképet generál a mellébeszélésével. Végül Shepherd bejelenti, hogy egy alapvető környezetvédelmi törvényjavaslatot akar benyújtani, mert neki tényleg fontos a globális felmelegedés, ami ellen sürgősen tenni kell. Laura Roslin: Ami Hillary Clintonnak nem sikerült, az a Battlestar Galactica elnöknőjének igen. A Mary McDonnell alakította Laura Roslin, bár véletlenül kerül az elnöki székbe, később mégsem kételkedik benne senki, hogy megérdemli a posztot.

Az, hogy Roslin nő, nem számít, hiszen egy vérbeli politikus, vezető és parancsnok. A történet szerint Roslin oktatásügyi miniszter, aki akkor tudja meg, hogy súlyosan beteg, amikor megjelennek a bosszúálló cylonok, akik kiirtják az emberiség jó részét.

Akik életben maradnak, azok egy nagy űrhajón vannak, Roslin pedig előrelép, hogy a fennmaradt emberiség elnöke legyen. A sorozatban Roslin okos, higgadt politikus, aki igazi példaképpé válik, hiszen a legnagyobb krízisben is képes előlépni, hogy irányítson, erőt adjon, megnyugtassa a kedélyeket, miközben a saját démonaival is komoly harcot vív.

(Forrás: divany.hu)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com