Veszélyes gyerekhintát von ki a forgalomból az IKEA

Balesetveszélyes gyerekhintát von ki a forgalomból az IKEA - közölte kedd reggel az MTI-vel a cég. Arra kérnek mindenkit, aki Gunggung gyerekhintát vásárolt, hogy vigye vissza a legközelebbi IKEA-áruházba, és visszakapja a teljes vételárát.

Közleményük szerint olyan esetekről értesültek, hogy a Gunggung hinta felfüggesztő alkatrészei nem feleltek meg az IKEA minőségi elvárásainak, és emiatt súlyos sérülés veszélye állt fenn. Ezért azt kérik, hogy senki ne használja ezt a hintát.

IkeakulA Gunggung gyerekhinta március óta kapható az IKEA-ban, és a termék a piacra kerülése előtt megfelelt a fennálló összes szabványnak, előírásnak. A termékeket viszont a piacra kerülésük után is folyamatosan teszteli a cég, és a tapasztalataik alapján, továbbá a tudomásukra jutott esetek után arra jutottak, hogy a hinta felfüggesztő alkatrészei nem felelne meg az áruház szigorú előírásainak. A balesetek elkerülése érdekében ezért haladéktalanul kivonják a forgalomból a Gunggung hintát.

A hintát bármelyik IKEA-áruházban visszaveszik, és a vételár teljes összegét visszatérítik, nem kell hozzá a vásárlást igazoló blokk sem.
forrás.MTI

Hozzászólások

Ezekkel a trükkökkel próbálnak manipulálni a boltokban!

Ezekkel a trükkökkel próbálnak manipulálni a boltokban!

Kerüld el a csapdákat, amelyekkel több költésre próbálnak rávenni a kereskedők!

Ezekre a jelekre figyelj, ha online webáruházban vásárolsz!

Ezekre a jelekre figyelj, ha online webáruházban vásárolsz!

Négy dologból tudhatod, ha át akarnak verni az internetes vásárlás során.

Jobb csukló törése esetén 500 forintot fizetett a biztosító 28 éves díjfizetés után

Jobb csukló törése esetén 500 forintot fizetett a biztosító 28 éves díjfizetés után

Megdöbbentő, hogy semmit sem ér baleset esetén a lakásbiztosításod.

Kenyereket és péksüteményeket vizsgáltak a fogyasztóvédők

Kenyereket és péksüteményeket vizsgáltak a fogyasztóvédők

Nyolcvan különböző sütőipari termékből harminc esetében találtak kifogást a fogyasztóvédők, a kenyerekkel és péksüteményekkel kapcsolatban a legjellemzőbb probléma a túl magas sótartalom volt, néhány ...

1280 Forintért ment egy km-t a taxis jogsi nélkül. A taxisok 70%-a csal. Kik ezek, akik kiüldözték az Übert az országból?

1280 Forintért ment egy km-t a taxis jogsi nélkül. A taxisok 70%-a csal. Kik ezek, akik kiüldözték az Übert az országból?

Jogosítványa sem volt a taxisnak, aki 280 forint helyett 1280 forintért vitte az utasokat a Sziget Fesztivál alatt. Egy 1-es számot ragasztott a kötelező ármatricáján szereplő 280 forintos szám elé. ...

Békéltető testület: egyre tudatosabbak a vásárlók

Békéltető testület: egyre tudatosabbak a vásárlók

A vásárlók egyre tudatosabbak, egyre többen ismerik, és élnek jogaikkal, a vállalkozások pedig együttműködőbbek a korábbi évek gyakorlatához képest - mondta Baranovszky György, a Budapesti Kereskedelm...

Fulladásveszélyes játszószőnyegeket talált a fogyasztóvédelmi hatóság

Fulladásveszélyes játszószőnyegeket talált a fogyasztóvédelmi hatóság

Fulladásveszélyes játszószőnyegeket talált és a fogyasztóvédelmi hatóság, laboratóriumi vizsgálatnál az ellenőrzött 12 fajta játszószőnyegből 7-nél az előírt húzóvizsgálat során darabkák váltak le - k...

Fogyasztóvédelem: behajtási költségátalány lakossági fogyasztóra nem érvényesíthető

Fogyasztóvédelem: behajtási költségátalány lakossági fogyasztóra nem érvényesíthető

A behajtási költségátalány természetes személlyel, azaz lakossági fogyasztóval szemben nem érvényesíthető - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kedden miután egyre több panasz érkezik hoz...

Fogyasztóvédelem: kevesebb panasz érkezett a telekommunikációs szolgáltatásokat kínáló vállalkozásokra tavaly

Fogyasztóvédelem: kevesebb panasz érkezett a telekommunikációs szolgáltatásokat kínáló vállalkozásokra tavaly

Tavaly összesen 2539 fogyasztói panasz érkezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (NFH) a különböző elektronikus hírközlési szolgáltatásokkal kapcsolatban, ez 5 százalékkal kevesebb az előző éviné...

Veszélyes lámpákat szűrt ki a fogyasztóvédelmi hatóság

Veszélyes lámpákat szűrt ki a fogyasztóvédelmi hatóság

Akkumulátoros, tölthető zseblámpákat, fejlámpákat és asztali lámpákat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság, a vizsgált kilencféle termékből nyolc nem volt megfelelő. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Ha...

http://ujhazak.com