Bűnösnek mondta ki hanyagság vádjában az IMF-vezért egy francia bíróság, de mentesítette a büntetés alól

A miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR) 2014 augusztusban indított előzetes eljárást az IMF-főigazgatója ellen az Adidas sportszergyártó cég eladása körüli, az államot megkárosító szövevényes kártérítési ügyben, amelyben az állam 403 millió euró (126 milliárd forint) kártérítést fizetett Tapie-nak, a cég korábbi tulajdonosának.

A párizsi fellebbviteli bíróság tavaly úgy döntött, hogy az üzletembernek vissza kell fizetnie az államnak a teljes összeget.



A kártérítésről Lagarde pénzügyminisztersége (2007-2011) idején született döntés. Az ügyészség 2011-ben csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást az ügyben, s eddig őt ember ellen emelt vádat. A vitatott kártérítési ügy több mint húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a marseille-i üzletember eladta az Adidast egy francia állami vállalatnak, amely az akkor még állami tulajdonban lévő Le Crédit Lyonnais bank érdekeltségébe tartozott. A bank később jóval drágábban adta tovább a sportszergyártó céget.

Tapie emiatt éveken át perelte az államot, több pert meg is nyert, az államnak 135 millió eurós kártérítést kellett volna kifizetnie, de a fellebbezések késleltetették az ügy lezárását. Végül 2007-ben Christine Lagarde utasítása alapján választott bírósághoz fordultak a felek annak érdekében, hogy megegyezéssel zárják le az akkor 15 éve tartó pereskedést.

A bíróság ekkor 403 millió eurós kártérítést ítélt meg Tapie-nak, az akkori baloldali ellenzék feljelentése nyomán azonban a csalás gyanúja miatt indított eljárással semmissé vált az ítélet. A fellebbviteli bíróság ráadásul egy évvel ezelőtt úgy ítélte meg, hogy Tapie eredeti kártérítési kérelmét nem fogadhatta volna be a bíróság, miután az Adidas eladási ára - 2,085 milliárd francia frank - 1992-ben megfelelt a cég valós értékének, így a Le Crédit Lyonnais bank leányvállalata nem követett el hibát a felvásárláskor.

A CJR szerint a volt pénzügyminiszter azzal nem követett el hanyagságot, hogy megegyezést keresett, de azzal igen, hogy nem fellebbezett a megítélt összeg ellen. A fellebbezés elmulasztása ugyanis a bíró szerint nem tekinthető "politikai döntésnek", ahogy a védelem érvelt. A bíróság ugyanakkor Christine Lagarde személyiségére és hírnevére való tekintettel mentesítette őt a hanyagságért kiszabható egy év börtönbüntetés alól, így az IMF-vezér erkölcsi bizonyítványába nem kerül bele az ítélet. A múlt héten lefolytatott per utolsó napján Christine Lagarde azt mondta: nem is gyanította, hogy csalás is állhat az ügy hátterében.

Az IMF-vezér könnyekkel küzdött, amikor arról beszélt, hogy az öt napig tartó meghallgatása az "elmúlt öt év megpróbáltatásainak vetett véget". A 60 éves volt politikus, aki Nicolas Sarkozy államfősége idején vezette a pénzügyi tárcát, azt vallotta, hogy a döntésében kizárólag az államérdek védelme vezérelte. Az ügyészség egyébként az IMF-vezér felmentését kérte az ügyben.

Christine Lagarde nem volt jelen az ítélethirdetésen, ügyvédje, Patrick Maisonneuve viszont jelezte, hogy elképzelhető, a semmitőszékhez fordulnak a teljes felmentés érdekében. A Nemzetközi Valutalap igazgatótanácsa hamarosan összeül, hogy megvitassa a hétfői ítéletet - jelezte a washingtoni székhelyű szervezet szóvivője.

MTI

Hozzászólások

Elképesztő bosszút át a tulajdonos a lakását tönkretevő albérlőkön

Elképesztő bosszút át a tulajdonos a lakását tönkretevő albérlőkön

A francia férfi tette előtt engedélyt kért a rendőrségtől, így a dolognak rá nézve nem lett semmiféle következménye.

Nikábos nő igazoltatása miatt törtek ki zavargások egy francia városban

Nikábos nő igazoltatása miatt törtek ki zavargások egy francia városban

A nő nem volt hajlandó levenni a fejkendőjét a rendőröknek, ezután szabadultak el az indulatok.

Iszlám kalifátussá kezd válni Párizs egyik külvárosa

Iszlám kalifátussá kezd válni Párizs egyik külvárosa

Trappesben francia szót már alig hallani és a legtöbb nő burkában és nikábban jár az utcán.

Kiakadtak a polgármesterre, aki eltörölte a sertéshús mentes iskolai menüket

Kiakadtak a polgármesterre, aki eltörölte a sertéshús mentes iskolai menüket

A város első embere úgy látja, hogy csak gondot jelent az iszlám vallás szerinti étkezés engedélyezése.

Marokkói nő Macronnak panaszkodott, hogy nem kaphat állampolgárságot - videó

Marokkói nő Macronnak panaszkodott, hogy nem kaphat állampolgárságot - videó

A francia elnök határozott volt és elmagyarázta a nőnek miért nem lehetséges, amit kér.

Börtönt kapott a francia rendőr, aki arcon ütött egy migránst

Börtönt kapott a francia rendőr, aki arcon ütött egy migránst

A francia rendőrt 6 hónap börtönre ítélték, állítása szerint ő csak le akarta nyugtatni a bevándorlót.

Leállt az oktatás egy egyetemen, mert migránsokat telepítettek oda

Leállt az oktatás egy egyetemen, mert migránsokat telepítettek oda

A reimsi egyetemen felfüggesztették az oktatást a területére betelepített migránsok miatt.

Migránsoknak alakítottak ki szálláshelyet egy francia kolostorban

Migránsoknak alakítottak ki szálláshelyet egy francia kolostorban

Franciaországban már oda jutottak, hogy kolostorokban is elszállásolják a bevándorlókat.

130 cicát zsúfolt be kis lakásába az őrült francia nő – videó

130 cicát zsúfolt be kis lakásába az őrült francia nő – videó

A rendőrök is ledöbbentek azon, milyen állapotok voltak a nő montparnasse-i lakásában.

Muszlimok perelték be az iskolát, mert nem kaptak disznóhús nélküli ételt

Muszlimok perelték be az iskolát, mert nem kaptak disznóhús nélküli ételt

A muszlim szervezet szerint nem biztosították más alternatívát a disznóhúsos étel helyett.

http://ujhazak.com