Francia elnökválasztás: Macron a BBC-nek: ha nem lesz EU-reform, jön a Frexit vagy a Nemzeti Front

A francia elnökválasztás független centrista EU-párti jelöltje, aki a vasárnapi második fordulóban a Nemzeti Front vezetőjével, Marine Le Pennel verseng az államfői tisztségért, hétfőn a BBC televíziónak nyilatkozva megerősítette, hogy Európa-párti politikát kíván folytatni.

"A választási kampányban is folyamatosan az európai ideát és az európai politikai (célokat) védem, mert meggyőződésem szerint ez rendkívül fontos a francia népnek, és abból a szempontból is, hogy hazánk milyen helyet foglal el a globalizáció folyamatában" - mondta a francia elnökjelölt. Hozzátette ugyanakkor: szembe kell nézni a jelenlegi helyzettel, és figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a francia nép "ma rendkívül dühös és türelmetlen".



Macron szerint az Európai Unió működési hiányosságai nem tarthatók fenn tovább, ezért ő úgy gondolja, hogy elnöki megbízatása az EU és az európai folyamat "mélységi reformjára" is kiterjed majd. Kijelentette: "árulással" érne fel, ha hagyná, hogy az EU a továbbiakban is úgy működjön, mint most, ebben az esetben ugyanis "jön a Frexit, vagy a Nemzeti Front".

MTI

Hozzászólások

Elképesztő bosszút át a tulajdonos a lakását tönkretevő albérlőkön

Elképesztő bosszút át a tulajdonos a lakását tönkretevő albérlőkön

A francia férfi tette előtt engedélyt kért a rendőrségtől, így a dolognak rá nézve nem lett semmiféle következménye.

Nikábos nő igazoltatása miatt törtek ki zavargások egy francia városban

Nikábos nő igazoltatása miatt törtek ki zavargások egy francia városban

A nő nem volt hajlandó levenni a fejkendőjét a rendőröknek, ezután szabadultak el az indulatok.

Iszlám kalifátussá kezd válni Párizs egyik külvárosa

Iszlám kalifátussá kezd válni Párizs egyik külvárosa

Trappesben francia szót már alig hallani és a legtöbb nő burkában és nikábban jár az utcán.

Kiakadtak a polgármesterre, aki eltörölte a sertéshús mentes iskolai menüket

Kiakadtak a polgármesterre, aki eltörölte a sertéshús mentes iskolai menüket

A város első embere úgy látja, hogy csak gondot jelent az iszlám vallás szerinti étkezés engedélyezése.

Marokkói nő Macronnak panaszkodott, hogy nem kaphat állampolgárságot - videó

Marokkói nő Macronnak panaszkodott, hogy nem kaphat állampolgárságot - videó

A francia elnök határozott volt és elmagyarázta a nőnek miért nem lehetséges, amit kér.

Börtönt kapott a francia rendőr, aki arcon ütött egy migránst

Börtönt kapott a francia rendőr, aki arcon ütött egy migránst

A francia rendőrt 6 hónap börtönre ítélték, állítása szerint ő csak le akarta nyugtatni a bevándorlót.

Leállt az oktatás egy egyetemen, mert migránsokat telepítettek oda

Leállt az oktatás egy egyetemen, mert migránsokat telepítettek oda

A reimsi egyetemen felfüggesztették az oktatást a területére betelepített migránsok miatt.

Migránsoknak alakítottak ki szálláshelyet egy francia kolostorban

Migránsoknak alakítottak ki szálláshelyet egy francia kolostorban

Franciaországban már oda jutottak, hogy kolostorokban is elszállásolják a bevándorlókat.

130 cicát zsúfolt be kis lakásába az őrült francia nő – videó

130 cicát zsúfolt be kis lakásába az őrült francia nő – videó

A rendőrök is ledöbbentek azon, milyen állapotok voltak a nő montparnasse-i lakásában.

Muszlimok perelték be az iskolát, mert nem kaptak disznóhús nélküli ételt

Muszlimok perelték be az iskolát, mert nem kaptak disznóhús nélküli ételt

A muszlim szervezet szerint nem biztosították más alternatívát a disznóhúsos étel helyett.

http://ujhazak.com