18 vallomás, ami után többé nem akarunk étteremben enni

Hajmeresztő titkokat árultak el az éttermi dolgozók a munkájukról.waiterÉtteremben enni egyet jelent azzal, hogy bizalmat szavazunk a személyzetnek, akik a legnagyobb gonddal, odafigyeléssel készítik el a rendelt menüt, amivel véletlenül se szeretnének ártani az egészségünknek.

Sajnos azonban nem veszi mindenki komolyan azt a felelősséget, ami egy étterem üzemeltetésével jár, emiatt nem egyszer előfordul, hogy a híradóból, újságokból értesülünk arról, hogy milyen undorító körülmények uralkodnak egy-egy étteremben.

Most erről meséltek az interneten az éttermi dolgozók, akiknek vallomását olvasva csak remélhetjük, hogy néhányan túlzásba estek, mert ellenkező esetben soha többé nem fogunk étteremben enni.

1. „Rendszeresen koszos kézzel nyúlok hozzá a vendégek ételeihez. Mosogatnivaló, padló, kilincs? Kit érdekel?”

2. „Pincérként dolgozom. Ha egy vendég arra kér, hogy vegyem ki a citromot az italából, akkor mindig hátramegyek, majd kézzel kihalászom a citromot. Ennyire nem lehet lusta senki.”

3. „Fertőző torokgyulladásom van, de muszáj volt bemennem az étterembe, ahol dolgozom, mert senkit se tudtak behívni helyettem. Nem ismerek olyan pincért, akinek ne kellett volna betegen is dolgoznia. Nyami...”

4. „Az étteremben, ahol dolgozom, egy népes csótánycsalád éldegél. Szégyellem a munkahelyemet.”

5. „Egyszer előfordult, hogy beledugtam a nyelvem az egyik vendég gyümölcslevébe, mert tudni akartam, hogy romlott-e. A vendég megitta.”

6. „Amennyiben egy étel nincs 5 másodpercet a padlón, akkor felszolgálható. Ez a szabály otthon és az étteremben is.”

7. „Nem tisztítjuk az evőeszközt, hanem addig folyatjuk rá a vizet, amíg a kaja le nem jön róla.”

8. „Soha nem láttam, hogy kimosták volna a terítőket.”floor9. „Étteremben dolgozom. Az egyik alkalommal rátüsszentettem a vendég tányérjára, majd felszolgáltam neki a rendelését.”

10. „Pincérként dolgozom, de csak akkor szoktam megmosni a kezemet, ha más is van a mosdóban.”

11. „Ugyanazt a rongyot használom a vécé takarításhoz, mint az asztalokéhoz. Pincér vagyok, nem vécépucoló.”

12. „Étteremben dolgozom, ahol szalvétába csavart evőeszközt adunk. Ha leejtem, akkor gyorsan felkapom, mintha mi se történt volna. A szabály szerint új szalvétába kell tekerni, de én soha nem cserélek.”

13. „Pincérként dolgozom. Ha a vendég a „Ház salátáját” rendeli, akkor én készítem el úgy, hogy kézzel összedobálom a salátát, a paradicsomot és az uborkát.”

14. „Pincér vagyok. Ha egy vendég panaszkodik az étel miatt, akkor fogom a tányért, beviszem a konyhába és a mikróban megmelegítem, majd újra felszolgálom. Ilyenkor rákérdezek, hogy na, milyen. Mindig azt a választ kapom, hogy sokkal jobb.”

15. „Az étteremben, ahol dolgozom, penészes ételt is felszolgálnak. Nem merek szólni, mert félek, hogy kirúgnak.”

16. „Pincérként dolgozom. Ha valaki zsírszegény salátaöntetet rendel, akkor mindig rendeset viszek. Amennyiben valaki komolyan fogyókúrázik, az balzsamecetet kér.”

17. „A padlóra esett zsemlét simán felszolgálom.”

18. „Pincérként dolgozom, és rendszeresen bekapok egy falatot a vendég tányérjáról.”

(Forrás: szeretlekmgyarorszag.hu)

Hozzászólások

Megdöbbentek a britek a McDonald's „titkos éjszakai menüjén”

Megdöbbentek a britek a McDonald's „titkos éjszakai menüjén”

Csak Ausztráliában érhető el a gyorsétteremlánc különlegessége.

Koktéltörténetek

Koktéltörténetek

Ki, mikor, miért és hogyan találta fel a leghíresebb koktélokat?

Gesztenyés bejglivel büntetlenül sütizhetsz az ünnepek alatt

Gesztenyés bejglivel büntetlenül sütizhetsz az ünnepek alatt

Három recept az Ünnepelj és fogyj! című receptkönyvből.

Sütemények és forró italok, amik nélkül nincs karácsony

Sütemények és forró italok, amik nélkül nincs karácsony

Próbáld ki az alábbi recepteket, amikkel megédesítheted az ünnepet.

Kávérituálék

Kávérituálék

Ismerd meg a világ legnagyobb kávérajongó nemzeteinek hagyományait!

Halállal kapcsolatos gasztronómiai szokások

Halállal kapcsolatos gasztronómiai szokások

Az étkezésben is megmutatkoztak a hiedelmek és rituálék.

Gasztronómiai tippek az őszi depresszió ellen

Gasztronómiai tippek az őszi depresszió ellen

Öt finomság, amivel testileg és lelkileg kényeztetheted magad.

Erkölcstelennek bélyegezték a Túró Rudit

Erkölcstelennek bélyegezték a Túró Rudit

A joghurthab és a krémtúró születése sem volt akadálymentes.

A McDonalds's legnagyobb melléfogásai

A McDonalds's legnagyobb melléfogásai

Tíz fogás, ami nem kellett a Mekibe járó vendégeknek.

Ezeket az érdekességet lehet nem tudtad a pizzáról

Ezeket az érdekességet lehet nem tudtad a pizzáról

Tíz kevésbé ismert tény a mindennapok egyik kedvenc ételéről.

http://ujhazak.com