Furcsa tények a tejről

Kilenc érdekesség, amit talán nem tudtál a tejről. Születésünk pillanata óta fontos szerepet játszik a tej az életünkben. Ha nincs akadálya, akkor ezt isszuk kisbabaként, majd felnőve rengetegféle tejterméket fogyasztunk. Habár a tej a mindennapi életünk része, mégis sokan csak annyit tudunk, hogy egészséges, pedig közelebbről megvizsgálva rájöhetünk, hogy a tej sokkal furcsább dolog annál, mint hisszük.

Amiért a tej mindig valahol hátul van a boltban: Ha nincs otthon tej, és elmegyünk a boltba, hogy pótoljuk ezt a hiányosságot, akkor általában végig kell mennünk az egész üzleten, mert hátulra teszik a tejet.

Ennek az elrendezésnek két oka van. Az első az, hogy a tej alapvető élelmiszer, tehát a legtöbb vásárló mindenképpen vesz belőle, ám az elmélet szerint, a boltosok direkt hátra teszik a tejet, hogy miközben végigmegyünk az üzleten, megjöjjön a kedvünk más termékek megvásárlásához is.

A másik ok az, hogy amikor a boltba szállítják a tejet, akkor azt folyamatosan hűtik, majd az érkezés után is oda kell figyelni, hogy hideg maradjon (persze most nem a tartós tejről van szó). Általában a boltok hátsó részeit tartják hűvösebben, emiatt ott van a legjobb helye a tejnek.

A tehenek szeretnek lassú dallamokat hallgatni: Amikor legközelebb tejet veszünk, akkor mondjunk köszönetet Lou Reed-nek! Ennek okát a 2001-es Leicester Egyetem tanulmány magyarázza meg, ugyanis ez derítette ki, hogy a zenész Perfect day című dalának hallgatása közben a tehenek azonnal elkezdenek tejet adni.

A tudósok szerint a lassú ütemű dalok 3 százalékkal megnövelik a tejtermelést, mert az ilyen muzsika megnyugtatja az állatokat. Ebből a szempontból hasznos a R.E.M Everybody Hurts című száma is.

Persze itt is fontos, hogy kit kérdezünk, mert míg a leicesteriek kiállnak a tanulmányuk mellett, addig a kanadai Mezőgazdasági és Agrár-élelmiszeripari Minisztériumban nem hisznek abban, hogy a lassú ütemű zene jót tesz a tejtermelésnek, mert 2001 óta senki sem ismételte meg a kutatást, ráadásul szerintük a zene inkább zavarja az állatokat, mint nyugtatja a tejadás közben.

Madártej: Rosszul tudjuk, ha azt hisszük, hogy csak az emlősök termelnek tejet, ugyanis erre a madarak is képesek. A galambok esetében a hím és a tojó begyének belső falán képződik a tej. Az apró folyadékgolyók 60 százaléka fehérje, 32-36 százaléka zsír, és csak kevéske hányada szénhidrát.

A flamingók szintén képesek a tejtermelésre. A pingvinek esetében, ha az anyuka nem ér haza időben a halászatból, akkor az apuka is képes tejjel táplálni a fiókákat. A fiúk és a lányok más tejet isznak: Azt jól tudjuk, hogy a nők és a férfiak sokban különböznek egymástól. A nők élettartalma hosszabb, jobban érzékelik a színeket, míg a férfiak jobban kezelik az alváshiányt, és még sorolhatnánk a különbségeket, ám azt kevesen tudják, hogy az anyatej sem ugyanolyan, ha fiú vagy lány baba született.

Egy tanulmányban makákókon végezték el azt a vizsgálatot, amelyből kiderült, hogy az anyamakákó teje annak függvényében változott, hogy hím vagy nőstény utódja született. Amelyiknek fia lett, annak a teje 35 százalékkal több zsírt tartalmazott, mint annak, akinek lánya.

Ebből arra következtethetünk, hogy ennek oka az, hogy a hím példányok aktívabbak, ezért plusz energiára van szükségük. A lányos anyamaki teje azonban több kalciumot tartalmazott, hogy erősebbek legyenek a nőstények csontjai, tehát úgy tűnik, hogy a lányok kapják a jobb tejet.

Ez azonban nem kizárólag a makákókra jellemző, hanem a tehenek, fókák, rénszarvasok és emberek esetében is igaz. A Michigan Állami Egyetemen 72 kenyai nővel tesztelték le az elméletet, aminek eredményéből kiderült, hogy a fiúk zsírban gazdagabb anyatejet kapnak. A kutatások eredménye miatt nem kizárt, hogy hamarosan különböző tejet fognak árulni a férfiaknak és a nőknek.

Kannibalizmus: Ha legközelebb tejet veszünk, akkor jusson eszünkbe, hogy lehetséges, hogy az egy kannibáltól származik, ugyanis a tejtermelők a lehető legolcsóbban szeretnék elérni, hogy a tehenek egészségesek boldogok legyenek és sok tejet adjanak.

Ez csak akkor valósulhat meg, ha a tehénnek sok energiája van, és ez az a pont, ahol a kiolvasztott zsír belép a képletbe, mert a termelők gyakran az elhullott állatok zsírját használják a takarmányhoz, tehát amikor a tehén táplálkozik, lehet, hogy éppen a testvérét falatozza. Habár ez szörnyen hangzik, mégis valójában jó dolog, mert abban az esetben, ha másféle fehérjét kapnának, akkor könnyen kergemarhakórt kaphatnának.

Az online anyatej furcsa világa: Az anyatej ételnek számít, tehát eladhatjuk, ha akarjuk. Napjainkban ez annyira népszerű dolog, hogy van, ahol kész tejbankok találhatóak, lassan pedig egy egész üzletág épül ki ebből. Ez nem meglepő, mivel az anyatejjel sok pénzt lehet kaszálni.

A hirdetésekben az anyukák leírják, hogy mit esznek, mennyit sportolnak, milyen az életvitelük. Ebben nincs semmi rossz, hiszen sok kismama nem tud tejet adni a csecsemőjének, ezért nekik jól jön ez a lehetőség. Az anyatejet kórházaknak is fel lehet ajánlani. Disznótej: Elsősorban a tehén jut az eszünkbe, ha tejről van szó, ám a világ számos táján kísérleteznek más megoldással is. Abu Dhabiban például tevetejből készül a tejturmix. Az olaszok bivalyokat használnak némelyik mozzarella fajtához. Közép-Ázsiában a kumis nevű italhoz erjesztett lótejet adnak, de akad olyan táj, ahol jak- vagy jávorszarvastejet fogyasztanak az emberek.

A legfurcsább tejforrás azonban nem ezek, hanem a házi sertések, hiszen nem sokan iszunk disznótejes kakaót. Edward Leet azonban nem rettent el attól, hogy ezeket az állatokat nehéz megfogni és nyugalomra bírni, ugyanis a séf már többször készített például ricottát a disznótejből.

Leet módszere hagyott némi kívánnivalót maga után, mert úgy szerezte a tejet, hogy lefogta az alvó sertéseket, majd akkor fejte meg őket, amikor felébredtek. Napjainkban már új technikája van, mert úgy gondolja, hogy a disznók könnyebben adnak neki tejet, ha a bizalmukba férkőzik, ezért a híres séf sok időt tölt az állatokkal. A cél érdekében Leet körberakja az ólat a ruháival, hogy szokják a szagát, mert szerinte könnyebb dolga lesz, ha a barátjának fogadják a sertések.

A legtöbb ember nem tudja megemészteni a tejet: Menjünk a hűtőhöz, töltsünk egy pohár tejet, majd igyuk meg! Ha nem érzünk semmiféle mellékhatást, akkor gratulálhatunk magunknak, mert valószínűleg mutánsok vagyunk.

Sokan egyértelműnek tartják a tejivást, pedig valójában a világ lakosságának 60 százaléka nem tudja megemészteni a fehér folyadékot. Rengetegen laktóz-intoleranciában szenvednek, míg a másik 40 százaléknak, akik elsősorban Európából, Afrikából és Indiából származnak, genetikai rendellenessége van.

Akik minden probléma nélkül képesek meginni a tejet, azok esetében arról van szó, hogy egy ősi mutációnak hála a testük még mindig termel laktózt, ami lehetővé teszi, hogy csecsemőkor után is ihassanak tejet.

Itt semmiféle új dologról nincs szó, mert a mutáció az időszámításunk előtti 10 000 környékén jelent meg a mai Törökország területén.

Ne adjunk tejet a macskának: Hatalmas tévedés, hogy a macskáknak jót tesz a fehér folyadék, ugyanis a cicák többsége laktózérzékeny, tehát az emésztőrendszerük nem képes feldolgozni a tejtermékeket. Ha tejet adunk a macskáknak, akkor annak következménye hasmenés és más emésztési probléma lehet.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

A szakértő elárulta, hogy tényleg be lehet-e rúgni a teától

A szakértő elárulta, hogy tényleg be lehet-e rúgni a teától

Most kiderül az igazság!

Megdöbbentek a britek a McDonald's „titkos éjszakai menüjén”

Megdöbbentek a britek a McDonald's „titkos éjszakai menüjén”

Csak Ausztráliában érhető el a gyorsétteremlánc különlegessége.

Koktéltörténetek

Koktéltörténetek

Ki, mikor, miért és hogyan találta fel a leghíresebb koktélokat?

Gesztenyés bejglivel büntetlenül sütizhetsz az ünnepek alatt

Gesztenyés bejglivel büntetlenül sütizhetsz az ünnepek alatt

Három recept az Ünnepelj és fogyj! című receptkönyvből.

Sütemények és forró italok, amik nélkül nincs karácsony

Sütemények és forró italok, amik nélkül nincs karácsony

Próbáld ki az alábbi recepteket, amikkel megédesítheted az ünnepet.

Kávérituálék

Kávérituálék

Ismerd meg a világ legnagyobb kávérajongó nemzeteinek hagyományait!

Halállal kapcsolatos gasztronómiai szokások

Halállal kapcsolatos gasztronómiai szokások

Az étkezésben is megmutatkoztak a hiedelmek és rituálék.

Gasztronómiai tippek az őszi depresszió ellen

Gasztronómiai tippek az őszi depresszió ellen

Öt finomság, amivel testileg és lelkileg kényeztetheted magad.

Erkölcstelennek bélyegezték a Túró Rudit

Erkölcstelennek bélyegezték a Túró Rudit

A joghurthab és a krémtúró születése sem volt akadálymentes.

A McDonalds's legnagyobb melléfogásai

A McDonalds's legnagyobb melléfogásai

Tíz fogás, ami nem kellett a Mekibe járó vendégeknek.

http://ujhazak.com