141 ezer forint volt az átlagos nettó kereset Magyarországon

A KSH legfrissebb felméréseiből megtudtuk, hogy nemzetgazdasági szinten vizsgálódva, a családi kedvezmények nélkül átlagosan 141 ezer forint volt a hazai átlagkereset a tavalyi évben.

Az adatok szerint a fizikai foglalkoztatású dolgozók valamivel több, mint 100 ezer forintot, a szellemi dolgozók pedig közel 185 ezer forintot kerestek, ami 6,4 százalékos emelkedést jelent a 2010-es év átlagait szemlélve.

A KSH által közölt pontos statisztikák szerint a teljes munkaidős alkalmazásban álló átlagos bruttó kereset tavaly elérte a 213 ezer forintot, ezen belül a kisebb vállalkozásoknál dolgozók bére több mint 5 százalékkal emelkedett, míg a költségvetési szervezeteknél dolgozóké közel 4 százalékkal.

A számítások szerint a decemberben regisztrált hazai átlagkeresetek átlagosan 10 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbi értékeket, a versenyszférában kilenc és fél, míg a költségvetési szektorban közel tizenegy százalékos növekedést mutattak. A teljes munkaidőben dolgozók prémium, jutalom és egyéb külön juttatások nélkül számított havi jövedelme mindkét szférában 5,1 százalékos emelkedést mutatott a 2010 decemberében rögzített számadatokhoz képest.

A KSH adatai szerint a fizetések növekedése mellett azonban növekedett a munkanélküliség aránya is, így közel 10 ezer fővel kevesebben dolgoztak a 2011-es évben, mint korábban. A megfigyelt vállalkozásoknál és egyéb intézményeknél alkalmazottak létszáma átlagosan 2 millió 692 ezer fő volt, ami 10 ezer fővel csökkent a tavalyi értékekhez képest.

A felmérés kimutatta továbbá, hogy az elmúlt évben is a pénzügyi és a biztosítási területek voltak a legjobban fizető gazdasági ágazatok, amit az információs és kommunikációs területek, valamint az energiaipar követ. A legkevesebbet a vendéglátósok, valamint az adminisztrációval foglalkozó dolgozók keresték.

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com