A 25. debreceni Farmer Expóra csaknem 300 kiállítót várnak

Csaknem háromszáz kiállító mutatkozik be Magyarország legrégebbi és legnagyobb regionális agrárkiállításán, az augusztus 18-án megnyíló 25. debreceni Farmer Expón - mondta Vaszkó László vásárigazgató szerdán sajtótájékoztatón a városban.

Felidézte, hogy 1992-ben 43 kiállítója és 1500 látogatója volt az első expónak, az idén 281 kiállítóval és mintegy 30 ezer látogatóval számolnak.

farmer_expo_logo

A Farmer Expo sajátossága, hogy a kiállításokhoz, állattenyésztési bemutatókhoz szakmai konferenciák, tudományos tanácskozások is kapcsolódnak.

Az elmúlt 25 évben több mint száz ilyen fórumot tartottak, tízezernél több résztvevővel - sorolta Vaszkó László hangsúlyozva, hogy ezek a szakmai találkozók is hozzájárultak a magyar agrárium versenyképességének növeléséhez.

A vásárigazgató elmondta: a Farmer Expo keretében idén is megrendezik - immár tizenegyedik alkalommal - a Hortico zöldség-gyümölcs-kertészeti szakkiállítást, s az expó megnyitóján, A magyar kenyér ünnepe keretében tartják az új kenyér regionális bemutatóját.

Mihók Sándor, a Farmer Expo állattenyésztési kiállításának szakigazgatója kiemelte: rendezvényük évről-évre tükrözi, hogy a hazai állattenyésztők milyen magas minőség előállítására képesek.

Fontosnak nevezte, hogy bemutassák a magyar állattenyésztési kultúra értékeit, s ezáltal is javuljon a magyar állattenyésztés társadalmi támogatottsága.

Mihók Sándor kiemelte: a Farmer Expók negyedszázada alatt felnőtt egy generáció, ami az idei kiállításon láthatóvá is válik. Lesz ugyanis olyan fogathajtó bemutató, ahol a gyeplőket előbb a nagyapa, majd az apa, végül az unoka tartja.

Vaszkó Péter, az expó szakmai vezetője hozzátette: a találkozóra nagy számban érkeznek termelők a határon túlról, a legtöbben Partiumból és Székhelyföldről.

A szakmai fórumok - agrárfórum, sertéstenyésztési fórum - előadói között angol, és belga szakemberek is lesznek, akik az ágazati innováció nemzetközi példáit mutatják be a hallgatóságnak - fűzte hozzá.

Az idei expón sertés-, ló-, szarvasmarha-, kecske- és juh tenyészállat-bírálat mellett gyakorlati szántóföldi bemutatókat, zöldség- és gyümölcsbemutatókat, illetve fogathajtó és mezőgazdaságigép bemutatókat is tartanak - sorolta a szakmai vezető.

A 25. Farmer Expót augusztus 18-21. között rendezik meg a Debreceni Egyetem agrár campusán.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com