A fogyasztói árak 0,2 százalékkal voltak alacsonyabbak márciusban, mint egy éve

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az előző hónaphoz viszonyítva tavalyoktóber óta először emelkedtek az árak átlagosan 0,1 százalékkal - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).kshJanuár-márciusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek.
Londoni pénzügyi elemzők zéró, sőt esetleg ismét negatív tartományba süllyedő inflációt vártak márciusra, így az a adat némileg meghaladta a várakozásokat.

A maginfláció, amely szezonális hatásokat és az üzemanyagok áringadozását kiszűri, a februári 1,4 százalékról 1,3 százalékosra csökkent márciusra. Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte, hogy bár márciusban emelkedtek az üzemanyagárak, de még mindig alacsonyabbak, mint egy évvel korábban.

A KSH tájékoztatása szerint a szeszes italok, dohányáruk csoport drágult a legnagyobb mértékben - 2,4 százalékkal - a dohánytermékek 4,5 százalékos éves drágulása miatt. A tartós fogyasztási cikkek ára 1,7 százalékkal nőtt . Ezen belül a használtautók ára 8,8 százalékkal emelkedett.

Az egyéb cikkekért - gyógyszerekért, járműüzemanyagokért, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkekért - 5,7 százalékkal, ezen belül az üzemanyagokért 14,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni márciusban az előző év azonos időszakához képest. A gyógyszerek azonban 2,3, az újságok, folyóiratok pedig 3,4 százalékkal drágábbak lettek.

Az élelmiszerek ára a februári árszinthez képest 0,2 százalékkal csökkent. A márciusi akciók révén csökkent több termékcsoportban az ár, például a tejtermékeknél 0,4, a csokoládéknál, kakaónál 2,8 és a sertéshúsnál 1,8 százalékkal.

Az előző évhez képest az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal emelkedetett, ezen belül a cukoré 18,9 százalékkal, az idényáras termékeké - burgonya, friss zöldség, gyümölcs - 18,4 százalékkal, az étolajé 9,1 százalékkal nőtt, ugyanakkor a sertéshús ára 19,3 százalékkal, a tejé 10,5 százalékkal, a sajté 7,4 százalékkal csökkent.

A szolgáltatások átlagára 1,4 százalékkal emelkedett, legjobban, 11,3 százalékkal a külföldi utazások drágultak, a postai szolgáltatások árai 2,4, a telefon és internet 1,9 százalékkal került többe. A ruházkodási cikkek 0,4 százalékkal drágultak. A háztartási energia ára a főcsoport átlagában nem változott, bár a tüzifa 3,8 százalékkal drágult.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com