A halfogyasztás növelését célozza a halgazdálkodási operatív program

Rövidesen elkészül a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program, amellyel megvalósítható a következő években az ágazat előtt álló legfontosabb feladat: az éves szinten mintegy 5 kilogrammos hazai fejenkénti halfogyasztás megduplázása - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.fishA programot az Európai Bizottsághoz kell benyújtani, és a jóváhagyását követően a jövő évtől a 2020-ig tartó költségvetési ciklusban 15 milliárd forintnyi támogatást jelent a halászati ágazat számára - ismertette Viski József. Ez a keret 3 milliárd forinttal nagyobb, mint az előző időszakban volt - tette hozzá.

A helyettes államtitkár rámutatott: az EU irányelvei szerint az akvakultúra nagyarányú fejlesztése a cél a tengerparti és a tengerekkel nem rendelkező tagországokban egyaránt. A hazai halfogyasztás növelését elsősorban népegészségügyi szempontok indokolják - szögezte le a szakpolitikus. Az öt kilogrammnyi egy főre jutó mennyiséggel ugyanis Magyarország az utolsók között áll az unió tagországai sorában, más országokban évente 4-5-ször ennyi halat fogyasztanak - mondta.

Viski József közölte: a program szerint a hal gyakoribb beiktatásához a napi étrendbe szükség van a feldolgozott, konyhakész haltermékek arányának emelésére. A tógazdaságokból évente lehalászott 20 000-21 000 tonnányi mennyiségnek jelenleg alig néhány százaléka kerül feldolgozva a piacra. Holott a halfasírtra, halkolbászra, gyorsan elkészíthető haltermékekre nagy lenne a kereslet. Ezért a következő években a halfeldolgozásra berendezkedő gazdaságok jó eséllyel pályázhatnak majd a forrásokra - jelezte a helyettes államtitkár.

Ugyancsak kiemelt szerephez jut a programban a halászati technológiák korszerűsítése. Jelenleg ugyanis az elavult rendszerek következtében a lehalászás az őszi hónapokban időszerű, emiatt nyáron gyakorlatilag hiányzik a hazai hal a piacról. A más országokban bevált ketreces haltartás nagyobb arányú elterjesztésével állandósulhatna a kínálat, emelkedhetne a fogyasztás.

Célszerű növelni a halfajták kínálatát is: a halgazdaságokban lehalászott mennyiség 80 százaléka jelenleg ponty. A harcsa, a csuka, a süllő és a pisztráng azonban jobban eladható, ezek a ragadozó halak exportképesek is - hangsúlyozta a szakpolitikus.

A hazai halfogyasztás növelése érdekében a tervek között szerepel, hogy a közétkeztetésben bővüljön a hazai halételek kínálata - ez naponta hozzávetőleg 2 millió felnőtt és félmillió gyerek egészségesebb táplálkozását jelentené. Azonban az iskolai menzákon, üzemi konyhákban a friss hal folyamatos biztosítása jogszabályi módosításokat, a gyakorlathoz igazítást igényel - jegyezte meg a helyettes államtitkár.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com