A kormány a jövő héten fogadhatja el a konvergenciaprogramot (2.rész)

A kormány várhatóan a jövő héten fogadja el a 2014. évi nemzeti reformprogramot és a kovergenciaprogramot, amelyeket április 30-ig kell elküldeni az Európai Uniónak - mondta Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) szerdai ülésén Budapesten.

ngm_szines_logoA helyettes államtitkár tájékoztatása szerint a nemzeti reformprogram véglegesítése még folyamatban van, azzal a kormány már szerdai ülésén foglalkozik, és a hónap végéig kiküldik Brüsszelbe. Az Európai Bizottság, a programok értékelése alapján, június elejéig tesz javaslatot az idei országspecifikus ajánlásokra, amelyeket az Európai Tanács várhatóan június végén fog elfogadni.

Turóczy László megjegyezte, hogy a reformprogramba az új kormány tervezett intézkedéseit még nem integrálták, tekintettel arra, hogy az új kabinet májusban áll fel, ezért a dokumentum főleg olyan intézkedéseket tartalmaz majd, amelyekről a kormány már döntést hozott.

A nemzeti reformprogram tartalmazza a középtávú makrogazdasági kitekintést, beszámol a 2013. évi országspecifikus ajánlások végrehajtásáról, az EU2020-hoz kapcsolódó és az egyéb reformintézkedésekről, valamint a 2014-2020-as tervezési időszak forrásainak felhasználásával kapcsolatos terveket is tartalmazza - ismertette a helyettes államtitkár.

Turóczy László emlékeztetett arra, hogy Európai Unió (EU) 2010-ben fogadta el az EU2020 stratégiát, amely az unió intelligens és fenntartható növekedését tűzte ki célul. A konkrét célkitűzésekhez kapcsolódó nemzeti vállalásokat a magyar kormány is megtette az első nemzeti reformprogram keretében.

A helyettes államtitkár felidézte, hogy a magyar soros uniós elnökség keretében, 2011 első félévében indult útjára az Európai szemeszter, amelynek célja az EU-tagállamok közötti gazdaságpolitikai koordináció erősítése.

A szemeszter keretében a tagállamok minden évben elkészítik és benyújtják az Európai Bizottságnak stabilitási vagy konvergenciaprogramjukat és nemzeti reformprogramjukat, amelyekben beszámolnak a tanács iránymutatásai mentén végrehajtott és tervezett intézkedésekről. Az EU országspecifikus ajánlásokat tesz. A 2013-as, Magyarországra vonatkozó ajánlások többek között a pénzügyi stabilitás, az adórendszer, a foglalkoztatáspolitika és az oktatás területét érintették.

Az idei reformprogramról elmondta, hogy a foglalkoztatásnál a fő cél a fiatalok, a nők és a tartós munkanélküliek elhelyezkedésének javítása volt aktív munkaerő-piaci eszközökkel. Bemutatják például a Munkahelyvédelmi akciót, amelynek keretében körülbelül 100 ezer vállalkozás kapott járulékkedvezményt és 115 ezer munkahely megteremtéséhez vagy megőrzéséhez járult hozzá.

Részletezik az Ifjúsági garancia program keretében tett intézkedéseket, valamint a gyed extra bevezetését. Az oktatás és társadalmi felzárkózás területén a fő cél a korai iskolaelhagyók számának csökkentése és a társadalmi felzárkózás elősegítése volt - ismertette Turóczy László.

Közölte, a klíma- és energiapolitika területén az egyik fő cél az energiahatékonyságra fordított források növelése. Kiemelte: a kutatás-fejlesztés területén is fontos intézkedések történtek, a kormány ösztönzi a vállalati szintű innovációt.

A hozzászólásokban a tudományos és a munkavállalói oldal is indítványozta, hogy a reformprogram elkészülése, a konkrét intézkedésekről való döntés után legyen részletes vita a dokumentumról.

Az NGTT ülésén az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) előterjesztésében megvitatták a magyarországi szegények, elsősorban a hajléktalanok helyzetét is. Garai Péter, az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára bemutatta a hajléktalanok ellátását szolgáló intézményrendszert, valamint a hajléktalanokat támogató forrásokat, programokat.

Kifejtette, hogy a hajléktalanok ellátását az éves költségvetési kereten túl - amely több mint 8 milliárd forint - kiegészítő források is támogatják. Utóbbiból 2013-ban 373 millió forint állt rendelkezésre, és e célra 2014-ben is ugyanekkora forrást tud biztosítani a minisztérium - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
A civil oldal szerint a kormány az utóbbi években számos lépést tett a hajléktalanok segítésére.

A munkavállalói oldal ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy nőtt a szegénység az utóbbi években, minden negyedik gyermek éhezik Magyarországon, a hajléktalanságot pedig rendészeti kérdésnek tekinti a kormány. Az oldal azt javasolta, hogy az NGTT-n belül jöjjön létre egy szakértői bizottság, és folyamatosan tartsák napirenden a szegénység és a hajléktalanság kérdését.

A tudományos oldal szerint az intézkedések kidolgozásánál jobban kellene támaszkodni a szegénységi és létminimum-kutatásokra. A munkáltatói oldal kiemelte: bár a kormány jelentős forrásokat szán a hajléktalanok problémájának megoldására, mégsem csökken a fedél nélküliek száma.

Az ülésen mind a civil, egyházi, munkavállalói, tudományos és munkaadói oldal támogatásával megegyeztek abban, hogy létrehoznak egy, a szegénység és hajléktalanság kérdéseivel foglalkozó munkabizottságot, amely az előkészítő munka után a következő NGTT ülésen meg is alakulhat.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com