A Lidl 15 százalékos újabb béremelésről döntött

A Lidl Magyarország július elsejétől 15 százalékkal megemeli a vállalat minden fizikai dolgozójának bérét, így a márciusi 5 százalékos emeléssel együtt 20 százalékkal emelkedik idén a vállalat több mint 4000 munkavállalójának 90 százalékát kitevő, az értékesítésben és a logisztikai központokban dolgozó alkalmazottak bére - közölte a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.

Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint az áruházlánc a 2016-os gazdasági évben 1,2 milliárd forintot fordít az alkalmazottak támogatására.

lidl

Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország PR vezetője a tájékoztatás szerint elmondta, a munkavállalók támogatásán túlmenően javasolják a szektorban definiált bérminimum megvalósítást is a kereskedelemi szakdolgozók védelmének érdekében - tette hozzá.

Április 1-jétől egyebek mellett ingyenes egészségügyi szakellátásokat, szűrővizsgálatokat, illetve élet-és balesetbiztosítást tartalmazó, minden dolgozó számára elérhető egészségprogramot vezetett be.Márciustól összes munkavállalójának kedvezményprogramot is kínál, amelynek keretében 5-20 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe a dolgozók 45 partner üzlethálózatában.

A Lidl 2004-ben jelent meg Magyarországon, mára már 165 áruháza, 3 logisztikai központja és több mint 4000 dolgozója van az országban.A cég a magyar gazdaság támogatásának és fejlesztésének jegyében termékeinek csaknem 60 százalékát magyar beszállítóktól szerzi be.

A Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.a legutóbbi elérhető éves beszámolója szerint a 2015.február 28-ig tartó üzleti évben 261,5 milliárd értékesítési árbevételt ért el, ami 33,7 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit.A cég adózott eredménye 8,19 milliárd forint volt ugyanebben az időszakban, csaknem 6 milliárd forinttal magasabb az egy évvel azelőttinél.

MTI

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com