A magyar sertéshús fogyasztását ösztönző marketingprogram indul

A magyar sertéshús fogyasztását ösztönző marketingprogramot indít a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) - hangzott el 77.Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron, szombaton Budapesten.pigA VHT szakmai napján Dúl Udó Endre, a szakmaközi szervezet munkatársa elmondta: a Hús és egészég elnevezésű középtávú marketingprogram célja az, hogy 2020-ig évente fejenként egy kilogrammal növekedjen a Magyarországon előállított sertéshús belföldi fogyasztása.

A szakember hangsúlyozta: ez azért fontos az ágazatnak, mert az elmúlt húsz évben Magyarországon a felére, 23-25 kilogrammra esett vissza az évente, fejenként elfogyasztott sertéshús mennyisége.
A marketingprogrammal csökkenthető az importtermékek aránya is a belföldi piacon - tette hozzá.

Dúl Udó Endre elmondta, hogy a marketingprogram segítségével szeretnék a magyar emberek figyelmét felhívni arra, hogy a sertéshús fogyasztása - a mostani közhiedelemmel ellentétben - egészséges.A belföldön tenyésztett sertések húskihozatala - vagyis a színhús aránya - általában 60 százalék feletti a legjobb minőség esetében.

A fogyasztók által még mindig zsírosnak tartott sertéshús tehát már régóta nem az, így fogyasztása egészséges.A szakember leszögezte: a marketingprogram nem irányul más ágazatok ellen.A magyar sertéshús kiváló minőségét hivatott garantálni a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy is.

Ennek használatát egy szigorú szakmai minősítés után a VHT ítéli oda és engedélyezi a kizárólag Magyarországon, magyar alapanyagból, magyar feldolgozó által előállított termékek számára - közölte Németh Antal, a VHT elnöke.Hozzátette: eddig már több mint 600 egység kérte a KMS védjegy használatának jogát, és mintegy 300 el is nyerte.

Menczel Lászlóné, a VHT titkára az MTI-nek elmondta: a sertés tőkehús általános forgalmi adójának (áfa) jövő év elején esedékes 5 százalékra csökkentése várhatóan tovább fehéríti az ágazat tevékenységét, ahol a feketegazdaság arányát egyes szakértők jelenleg 40-50 százalékra becsülik.Az áfa-csökkentésnek fogyasztásélénkítő hatása is lehet - tette hozzá a VHT titkára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com