• -2 ℃ / 5 ℃

A Nemzetközi Minőségügyi Akadémia elfogadta a budapesti világfórum programját

Hét fő témakörben vitatják meg a minőségügy aktuális kérdéseit és adnak ki állásfoglalást az októberben Budapesten rendezendő világfórumon - tájékoztatta Molnár Pál, az Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) Magyar Nemzeti Bizottsága (MNB) elnöke az MTI-t.molnárA Nemzetközi Minőségügyi Akadémia (IAQ) 2015.október 26-27-én Budapesten rendezi meg az I.
Minőségügyi és Fenntarthatósági Világfórumát, amelyen mintegy 500 minőségügyi szakember részvételére számítanak a világ valamennyi tájáról.

Molnár Pál, az esemény főszervezője közölte, hogy az IAQ május elején az amerikai Nashville-ben megtartott éves közgyűlésén megtárgyalták és elfogadták a budapesti világfórum programjának keretét, valamint az akadémikusok által megtartandó vitafórumok előadásainak témaköreit.

A szakember, akit tavaly a Nemzetközi Minőségügyi Akadémia elnökének választottak három évre, elmondta, hogy hét fő témakörben - minőség és a testületi vállalatirányítás, a minőségszakma jövőképe, a minőség és innováció, a minőségstratégiák a globális versenyképességhez, a fenntarthatóság és minőség, a szolgáltatások minősége, a minőség az egészségügyben - vitatják meg az aktuális kérdéseket.

Hozzátette, hogy a hét fő témakörön kívül további 10 szekció témáihoz érkeztek jelentős számban előadási javaslatok, amelyek közül több magyar előadást, illetve megjelenési lehetőséget már elfogadtak a közgyűlésen.Ezek közül külön említést érdemelnek a gyógyszeripari és agrárgazdasági területek - tette hozzá a főszervező.

A Nemzetközi Minőségügyi Akadémiát, amely az UNESCO partnere és az ENSZ nem hivatalos minőségügyi tanácsadó szervezete, az amerikai, az európai, valamint a Japán által képviselt ázsiai minőségügyi szervezetek hozták létre 1966-ban.Fő törekvése a minőségközpontú gondolkodásmód széleskörű elterjesztése a versenyképesség és életminőség folyamatos javítása érdekében.

Tudatosítani kívánja a társadalom és a gazdaság szereplőiben, hogy a minőség meghatározó tényező a gazdasági sikerességhez és a versenyképesség növeléséhez vezető úton.A szervezetnek maximálisan 100 választott akadémikus tagja lehet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com