Agrárkamara: az áfacsökkentés javítja a baromfi- és a tejágazat versenyképességét

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint javítaná a baromfi- és tejágazat versenyképességét az áfacsökkentés.

A NAK a csütörtökön MTI-hez eljuttatott közleményében a gazdaságfehérítés irányába tett meghatározó lépésként értékeli Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentését, amely szerint jövőre 5 százalékra csökkenne a baromfihús, a tojás és a tej áfája.

5

A kamara szerint a feketegazdaság több száz milliárd forint veszteséget okoz a magyar agráriumnak, és jelentősen rontja a tisztességesen működő piaci szereplők versenyképességét.

A köztestület 2014-ben készített tanulmánya szerint valamennyi alapvető élelmiszer áfájának 5 százalékra csökkentése 240 milliárd forint bevételkiesést jelentett volna a költségvetésnek.

A kamara szerint egy lépésben ez az intézkedés a folyamatosan javuló nemzetgazdasági mutatók ellenére sem lett volna végrehajtható, ezért ütemezett áfacsökkentést indítványoztak, és arra tettek javaslatot, hogy a költségvetés helyzetének és az egyes élelmiszeripari ágazatok sajátosságainak figyelembe vételével a kormányzat fokozatosan terjessze ki az alacsonyabb áfakulcsot az alapvető élelmiszerekre.

Az agrárkamara üdvözli, hogy a sertés tőkehús után a tervek szerint jövőre a baromfihús, a tojás és a tej is bekerül a kedvezményes áfakörbe.

A NAK 2014-es számításai szerint az áfacsökkentés a baromfihús és a tojás esetében mintegy 30-35 milliárd, a tejnél pedig 20-25 milliárd forint bevételkiesést jelent a költségvetésnek.

Ugyanakkor ezt jelentős mértékben ellensúlyozná a megnövekvő keresletből származó többlet adóbevétel, és az érintett ágazatokra gyakorolt kedvező hatás - írja közleményében a NAK, hangsúlyozva, hogy az áfacsökkentéssel jelentős mértékben visszaszorítható a feketegazdaság, megteremthetők a tisztességes piaci verseny alapjai, és megerősíthetők a legálisan működő hazai termelők, feldolgozók.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com