Az Elektro-Coord évente 600 tonna világítástechnikai terméket hasznosít újra

Az Elektro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. éves szinten 600 tonna izzó- és lámpahulladékot gyűjt be és hasznosít újra, kétszer annyit, mint a cég 2005-ös indulásakor - mondta Kovács Béla, az Elektro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. világítástechnikai divízió menedzsere Budapesten pénteken sajtótájékoztatón.Elektro-CoordHozzátette: a növekedés annak is köszönhető, hogy a kereskedelmi egységek az új izzó vásárlásakor visszaveszik az elhasznált terméket, de hozzájárul az is, hogy az országban a magánszemélyek mintegy 14 ezer hulladékleadó pontot használhatnak, a nagyobb áruházláncok, irodaházak fénycsöveinek cserélésekor pedig a már használhatatlan darabokat a villanyszerelők juttatják el a cég egyes átvevő pontjaira.

Magyarországon a világítástechnikai hulladék 60 százalékát hasznosítják újra évente - jegyezte meg. Kifejtette, hogy nemzetközi összehasonlításban ez az arány nagyon jónak tűnik; Németországban 40, Franciaországban 35, Olaszországban 25 százalékos a visszagyűjtési arány, egyedül Lengyelországban éri el a 80 százalékot.

Kovács Béla arról is beszámolt, hogy 2013-ban jött létre a cég első válogató üzeme, Mezőkovácsházán, ahol a Magyarországon és a magyar-román határ közelében található romániai településeken begyűjtött izzó-és lámpahulladékot válogatják át.

Mezőkovácsházán csupán a beérkezett hulladék 80 százalékát adó, egyenes fénycsövek, neoncsövek tisztításával foglalkoznak, a fennmaradó 20 százalékot egy Romániában található üzembe szállítják át - tette hozzá. Beszámolt arról is, hogy a világítástechnikai termékek alkotórésze 90 százalékban üveg, a tisztított fénycsövekből szolárium fénycsövek készülnek Dunakeszin, a további tisztított üveget dekorációs célra használják fel az egyes cégek, de az építőipar is tudja hasznosítani a termékeket. Az izzók másik fontos alkotórésze az alumínium és nikkel, amelyet a fémkohók használnak fel - közölte.

Az Elektro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. jegyzett tőkéje 97,5 millió forint a céginformáció adatai szerint.
Jelenlegi tulajdonosai a háztartási elektronikát gyártó és forgalmazó társaságok. Például a FAGOR HUNGÁRIA Kereskedelmi Kft., a GE Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft., vagy a Whirlpool Magyarország Kereskedelmi Kft., illetve a PHILIPS Magyarország Kereskedelmi Kft.

A társaság a múlt évet 492 millió forint nettó árbevétellel zárta, ez 10 százalékkal több a 2013. évinél. A szokásos vállalkozási eredménye a múlt évben 11,5 millió forint veszteség volt, amely a rendkívüli bevételek miatt 126 ezer forint adózott eredményt hozott, amely megegyezik a mérleg szerinti eredménnyel.

A 2013. évi szokásos vállalkozási eredmény a tavalyi veszteséggel volt azonos, míg az adózott és a mérleg szerinti eredmény - szintén a rendkívüli bevételek miatt - nulla volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com