BÉT - Emelkedésre számítanak az elemzők

Kis erősödésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI által megkérdezett szakértők.BÉTMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője úgy véli pozitív hangulat volt a húsvéti időszak alatt is nyitva tartó tőzsdepiacokon, a fejlődő piacok jól teljesítettek, ami kihat a keddi kereskedésre. Az elemző a vezető részvények erősödésére számít alacsony forgalom mellett.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint a magyar tőzsde jól fejezte be csütörtökön a kereskedést, a tengerentúli piacokon kedvező mozgás volt az ünnep alatt, így átlagos forgalom mellett enyhe emelkedés várható a BÉT-en.

A legutóbbi kereskedési napon, csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 347,82 pontos, 1,77 százalékos emelkedéssel, 20 002,45 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt. A Mol 575 forinttal, 4,73 százalékkal 12 740 forintra erősödött, 6,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1 forinttal, 0,02 százalékkal 5300 forintra csökkent, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 413 forintra nőtt, forgalma 751,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 99 forinttal, 2,61 százalékkal 3899 forintra emelkedett, a részvények forgalma 753,2 millió forintot ért el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com