BÉT - Kisebb csökkenést vár a szakértő

Kisebb csökkenésre számít kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője, a CIB Bank elemzői szerint a görög helyzet jelent bizonytalanságot.tozsdeMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint az európai piacok eséssel kezdenek a negatív nemzetközi részvénypiaci hatások miatt, így csökkenés várható a budapesti tőzsdén is. A hétfői árak lesznek jellemzőek, jelentős elmozdulás nem várható - tette hozzá.

Kiemelte: szerdán közli a KSH a bruttó hazai termék (GDP) 2015. első negyedévi adatát első becslés alapján, a piac egyre inkább 4 százalék feletti növekedésre számít. Szavai szerint a magyar gazdaság nemzetközileg nagyon rendben van makrogazdasági oldalról, azonban ez a tőkepiaci folyamatokban napi szinten nem biztos, hogy leképeződik.

A CIB Bank MTI-hez eljuttatott kommentárja szerint kedden üresek a magyar és a fejlett piaci makrogazdasági naptárak, a görög helyzet továbbra is komoly bizonytalansági tényező. A hét további részében az első negyedéves európai növekedési adatok kerülhetnek a befektetői figyelem középpontjába - írták.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,45 pontos, 0,13 százalékos csökkenéssel, 22 714,49 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,07 százalékkal, 15 360 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,17 százalékkal, 5960 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal, 419 forintra emelkedett, forgalma 472,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,99 százalékkal, 4510 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com