Brókerbotrány - Az MNB 100 ezer euróra emelné a Beva által kifizethető kártalanítási összeget

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a Befektető-védelmi Alap (Beva) által nyújtott biztosítás összege legfeljebb 100 ezer euróra (mintegy 30 millió forintra) emelkedjen a jelenlegi 20 ezer euróról (6 millió forint) - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.MNBA jegybank javasolja az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Befektető-védelmi Alap intézményi összevonását is. A tervezett módosítás lehetővé teszi, hogy a befektetők az Országos Betétbiztosítási Alapnál megszokott gyorsasággal jussanak hozzá a kártalanításukhoz.

Az MNB közleménye hivatkozik a befektető-kártalanítási rendszerekről szóló európai uniós irányelvre, amely szerint a tagállamok nemzeti szabályozásának biztosítania kell, hogy a befektetők legalább 20 ezer eurónak megfelelő összegű kártalanítási összegre legyenek jogosultak az irányelv által meghatározott esetekben. Hozzáteszik, hogy az irányelv ugyanakkor nem zárja ki olyan nemzeti szabályok alkalmazását, amelyek a befektetők számára nagyobb vagy átfogóbb biztosítást nyújtanak.

A jegybank szerint a betétbiztosítási és a befektető-védelmi garanciák közelítése, valamint az egységes szervezeti és irányítási struktúrából eredő előnyök kihasználása indokolja az OBA és a Beva intézményi összevonását.
A közlemény kitér arra, hogy az MNB kedden kezdeményezi a kormánynál és a kormányzó pártszövetség parlamenti frakcióinál a tőkepiacról szóló törvény módosítását.

A jelenlegi törvények alapján az Országos Betétbiztosítási Alap a banki betétekért áll helyt, ügyfelenként 100 ezer euróig, a Befektető-védelmi Alap pedig a befektetésekre, a befektetési szolgáltatási tevékenységre nyújt védelmet, 20 ezer eurós összeghatárig. Az OBA-nak a kártalanítás megindításától 20 munkanap áll rendelkezésére a kifizetések teljesítésére. A Beva az elbírálástól számított 90 napon belül gondoskodik a jogosultnak járó összeg kifizetéséről.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com