Cisco-IDC tanulmány: egyre több cég tér át a felhőre, mégis kevesen használják ki előnyeit

Egyre több szervezet tér át a felhő alapú megoldásokra, világszerte a vállalatok kicsit több mint fele használ felhő alapú megoldásokat, azonban még mindig kevesen használják ki a platform kínálta üzleti előnyöket - derült ki a Cisco támogatásával készült friss, IDC InfoBrief reprezentatív kutatásából.

Az MTI-hez kedden eljuttatott összegzés szerint a válaszadók csaknem 68 százaléka vezetett be privát, nyilvános és hibrid felhőmegoldásokat, hogy elősegítse üzleti eredményeinek javulását, ami 61 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest.

felhőszolgáltatás

A felhő terjedését ösztönzik a növekvő biztonsági elvárások és a felhőbe kapcsolódó, a dolgok internetéhez (Internet of Things, IoT) fűződő megoldások is. Emellett a válaszadók a platform bevezetését a költségek csökkentésével, közvetetten a bevételek növelésével indokolták.

A legtöbb szervezet (69 százalék) azonban nem rendelkezik megfelelő felhőstratégiával, és mindössze a vállalatok 3 százalékánál alkalmaznak optimalizált stratégiát, amely valóban kiemelkedő üzleti hasznot eredményez. A tanulmány rámutatott: a legsikeresebb szervezetek évente 3 millió dolláros többletbevétellel és 1 millió dolláros költségmegtakarítással számolnak minden felhő alapú alkalmazás után.

A kutatás szerint a felhő alapú megoldásokra való átállás során a cégek többek között szakértelem-, illetve szakemberhiánnyal szembesülnek, de sok esetben pontosan definiált stratégia és ütemterv híján akadnak el a projektek. Gondot okoznak továbbá az elavult infrastruktúrák, valamint az informatikai és az üzleti osztályok nehézkes együttműködése.

A kutatás 31 országban, több mint 11 ezer informatikai döntéshozó részvételével készült.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com