Csepreghy: a fiatal gazdák a kormány stratégiai partnerei

A fiatal gazdák a kormány stratégiai partnerei, kiemelt figyelmet kapnak a Földet a gazdáknak programban és a földbérleti pályázatoknál - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára konferencián pénteken Budapesten.csepreghyCsepreghy Nándor a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) által szervezett Fiatal Gazda Konferencia 2016 megnyitó beszédében kiemelte: a 2015-ben indult Földet a gazdáknak programban meghirdetett 3 hektár alatti állami földek, összesen mintegy 120 ezer hektár 38 százalékára 46 ezer hektárra fiatal gazdával kötöttek szerződést. Az idén a programban további 140 ezer hektár állami földre lehet licitálni.

Az államtitkár kijelentette: a kormány egyebek között a birtokpolitikai intézkedésekkel, és a fejlesztéspolitikai források új típusú felhasználásával olyan új rendszert tud felépíteni, amelyben a mezőgazdaság valóban perspektíva lehet a fiatalok számára.

Elmondta: a magyar kormány az uniós támogatások 60 százalékát közvetlenül a gazdasági szereplőknek juttatja. A 2007-2013 közötti vidékfejlesztési programok legfőbb problémájának az egyenlőtlen viszonyrendszert nevezte, amelyben a jogosultak 5 százalékához jutott a kiosztható források 75 százaléka.

Az új birtokpolitikai rendszer ezt az arányt szeretné megfordítani, a 2014-2020 közötti források 80 százalékát szánják a kis-, és középbirtokosoknak, a nagybirtokosok a fennmaradó 20 százalékra pályázhatnak. A kormány a gazdák tőkeproblémáinak megoldására több intézkedést hozott - mondta az államtitkár, aki ezek közül a fejlesztési bank kedvezményes eszközhiteleit emelte ki.

Kitért arra, hogy a világ legnagyobb kihívása a túlnépesedés, 7,4 milliárd ember él a földön, számuk naponta 400 ezerrel emelkedik. Fontos kérdés, hogyan lehet ennyi embert élelmiszerrel ellátni - mondta Csepreghy Nándor, aki szerint Magyarország föld- és vízkészletei miatt jó kilátásokkal néz szembe e problémával, ez az adottság kitörési pontja lehet a magyar növekedésnek.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodásról (TTIP) elmondta: olyan kérdésekre kell pontot tenni, mint a génmódosított élelmiszerek engedélyezése, vagy a mezőgazdasági innováció térnyerése.

Kitért arra, hogy a magyar energiafüggőség diverzifikálása érdekében szükség van a zöldenergia támogatására, amelynek aránya a jelenlegi 7 százalékról 2020-ig 14,8 százalékra emelkedhet. Ugyanakkor a megújuló energia nem helyettesítheti a paksi kapacitásbővítő beruházást, hiszen a zöld energia csak jelentős állami támogatás mellett versenyképes az atomenergiával - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com