Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

Csökkenéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék hétfőn.tozsdeA londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,34 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,33 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,44 százalékos veszteséggel indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,37 százalékkal esett.

Az eurót 1,0992 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,19 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. A kőolaj világpiaci ára csökken. Közép-európai idő szerint hétfő reggel kilenc óra után néhány perccel az észak-tengeri Brent decemberi szállításra hordónként (159 liter) 51,82 dollárba került, 13 centtel, 0,25 százalékkal esett az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára novemberi szállításra hordónként 28 centtel, 0,56 százalékkal, 50,07 dollárra mérséklődött.

Pénteken nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A DAX-index 1,60 százalékkal, 10 580,38 pontra, a londoni FTSE-100 index 0,51 százalékkal, 7013,55 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,49 százalékkal, 4470,92 pontra emelkedett.

Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 1,69 százalékkal, 3025,19 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 1,33 százalékkal, 1341,54 pontra nőtt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com