Csökkenő hozam, megemelt értékesítés a 3 és 10 éves kötvények aukcióján

Csökkenő hozammal adott el 3, 5 és 10 éves lejáratú kötvényt az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.

magyarallamkotvenyA 3 éves és a 10 éves papírokból az eredetileg meghirdetettnél nagyobb értékben adtak el.
A 25 milliárd forintért meghirdetett 3 éves kötvényből 33,5 milliárd forint, a 15 milliárd forint értékben meghirdetett 10 éves lejáratúból 22 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat az ÁKK. Előbbinél több mint kétszeres, utóbbinál csaknem háromszoros volt a túljegyzés. A hároméves kötvény átlaghozama 4,47 százalék, a tízévesé 5,58 százalék lett. Ez 2, illetve 5 bázisponttal alacsonyabb a másodpiaci referenciahozamnál.

A 3 éves papírok legalacsonyabb átlaghozama 4,05 százalék volt idén. A legmagasabb hozamot februárban kellett kínálni a kötvényekért, 5,06 százalékot. Tavaly ilyenkor 4,65 százalék volt a 3 éves papírok átlaghozama.
A 10 éves kötvények hozama szintén februárban tetőzött, 6,17 százalékon. Tavaly áprilisban 5,99 százalék volt az átlaghozam.

Az 5 éves papírokból a meghirdetettel egyező összegben, 20 milliárd forintért adott el az ÁKK kétszeres túljegyzés mellett, 4,68 százalékos átlaghozamon. Ennél csak egyszer volt alacsonyabb hozam az idén, 4,48 százalék. Tavaly ilyenkor meghaladta az 5 százalékot az ötéves papírok átlaghozama.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com