Czerván György: gyenge-közepes volt a méhészév

A 2016-os mézhozam egyes kistérségeket kivéve felemásra sikerült, gyenge-közepes volt az idei méhészév - mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár a XXIX. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó megnyitóján szombaton Jászberényben.honeyyCzerván György elmondta: az idei év sem indult könnyen a méheknek és a méhészeknek, hiszen a tavaszi szélsőséges időjárás az akác nektározását sok térségben szinte a nullával tette egyenlővé, illetve a több területen is minimalizálta a hozamokat.

A selyemkóró és a hárs sem teljesített a csúcson és egyes napraforgós térségekben is alacsony gyarapodást mutatott a mérleg. Egy országosan kiemelkedő mézhozam évek óta várat magára - fogalmazott az államtitkár.

Czerván György a méhészeknek reménységre ad okot, hogy a magyar méhészeti nemzeti program 2016-2019-es ciklusa augusztus elsejével elindult. Várhatóan szeptemberben megjelenik a program végrehajtási rendelete - tette hozzá.

Az elmúlt három évben a rendelkezésre álló pénzügyi kerete meghaladta a 4,6 millió eurót évente, ezt szinte teljes egészében ki tudták használni a méhészek. A három éves ciklusban jó eredmények születtek. a forráskeret bővült és a felhasználásban is sikerült ésszerűsítést kialakítani és gyakorlattá tenni. A forrásbővítés 15 százalékkal több pénzt biztosított, amelyet az eddigieknél is jobban használtak fel a méhészek - ismertette.

A nemzeti program forrásainak legnagyobb hányadát a varroa atka elleni gyógyszer és az azt segítő cukortámogatás teszi ki, amely évek óta mintegy 900 millió forint - közölte az államtitkár. A támogatás a méhészek számára évente mintegy 150 utánfutó és 400 pergető vásárlását teszi lehetővé.

Kiemelt figyelmet kapott a genetikai háttér biztosítása is - fűzte hozzá. Czerván György elmondta: mivel idén tavasszal kellett benyújtani a 2016-2019-es ciklusra vonatkozó magyar méhészeti nemzeti programot, előzetesen jelezték, hogy a méhcsaládok és a tagállamok számának növekedésével az uniós forrás növelésére is igény van.

A javaslatot a Bizottság elfogadta és a támogatás pénzügyi alapját mintegy tíz százalékkal, 32 millió euróról 36 millió euróra növelték. A mézvásárral egybekötött nemzetközi méhésztalálkozó a méztermelők, a méhészeti eszközgyártók és forgalmazók legnagyobb magyarországi szakmai eseménye.

A kiállítók többsége méhészeti eszközgyártóként és forgalmazóként kínálja áruját, a mézből készült termékek eladói pedig kóstolókkal és bemutatókkal invitálták a kiállításra látogatókat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com