Egymilliárd forint uniós támogatás Kecskemét közlekedésfejlesztési terveinek elkészítésére

A Kecskemét Közlekedésfejlesztési Konzorcium tervezi a kecskeméti intermodális csomópontot, a tervek egy év alatt mintegy egymilliárd forintból készülnek el - jelentette be Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester csütörtökön a városházán tartott sajtótájékoztatón.

SONY DSCA projekt uniós és hazai támogatásból valósul meg, a tervezés egyebek között kiterjed a már korábban elkészült részletes megvalósíthatósági tanulmány aktualizálására, az engedélyezési és a kiviteli tervek elkészítésére is - mondta az alpolgármester.

A közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott konzorcium vezetője az UTIBER Közúti Beruházó Kft., tagjai pedig az UNITEF '83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. valamint a Középülettervező Zrt., a cégeknek 12 hónap alatt kell elkészíteni a terveket 959 millió forint plusz áfa összegért - részletezte a közbeszerzési eljárás eredményét Szemereyné Pataki Klaudia.

A fejlesztés ad majd arra lehetőséget, hogy a helyi és a helyközi közlekedés illetve a vasúti közlekedést egy csomópontban találkozzon egy világszínvonalú beruházás révén - fogalmazott az alpolgármester.
A tervek elkészülése után a pályázat következő szintjén már a kivitelezés indul.

A város közlekedésfejlesztésével kapcsolatos munkálatok a tervezéssel párhuzamosan már folynak, mert elkészül egy modern utastájékoztató rendszer, amely a város 77 pontján ad pontos ismereteket a busz- és a vonatközlekedésről.
Szemereyné Pataki Klaudia elmondta, hogy a tervezési folyamattal együtt a teljes kivitelezés 3-5 évet vesz igénybe.

Az előzetes becslések alapján a beruházás mintegy 10 milliárd forintot tesz ki, amelyből új vasúti és buszpályaudvar épül, a vasút vonalvezetése átalakul, valamint parkolóház és a parkok épülnek.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com