Elemzők: csak átmeneti a kiskereskedelmi forgalom bővülésének lassulása

Csak átmeneti a kiskereskedelmi forgalom növekedési ütemének lassulása, a következő hónapokban visszatérhet a korábbi lendület az MTI által megkérdezett szakértők szerint.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a vártnál lassabb kiskereskedelmi forgalom-növekedés csak átmeneti, augusztustól újra gyorsulásra lehet számítani.

ksh

 

A bizalmi indexek alapján megállapítható, hogy a magyar fogyasztói bizalom stabil, ezért az első hét hónapban tapasztalt átlagos 5 százalékos növekedési ütem az év további részében is megmaradhat.

Az elemző szerint a kiskereskedelmi forgalmat júliusban is a nem élelmiszer-kiskereskedelem húzta. Mindeközben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben látott lassulás az egy évvel ezelőtti magas bázissal magyarázható - vélekedett az elemző. Az üzemanyag-forgalom alacsony növekedési ütemének pedig az lehet az oka, hogy az előző évhez képest már nem jelentős az üzemanyag fogyasztói árának csökkenése, az kevésbé stimulálta a kiskereskedelmet - tette hozzá.

Ürmössy Gergely hangsúlyozta: a kiskereskedelmi forgalomban az egyhavi ingadozás nem szokatlan.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemeli: a következő hónapokban visszatérhet a kiskereskedelmi forgalom lendülete, így az éves bővülés akár a várakozásokat is meghaladhatja.
Az elemző idén 5 százalékos átlagos növekedést vár az ágazatban, a tavalyi fehéredési hatást is tükröző 5,8 százalékos növekedés után.

Hozzátette: az előző hónaphoz viszonyított jelentős lassulást részben az egy évvel ezelőtti bázis jelentős felfelé módosítása, részben pedig az okozhatta, hogy az előző évekhez képest többen nyaralhattak. A forgalom növekedéséhez az elemző szerint a reálbérek jelentős növekedése és a foglalkoztatás emelkedése is hozzájárul. Idén az 5,8-6 százalékkal emelkedő bérek mellett a szja-csökkentés is támogatja a fogyasztás növekedését, mivel a nettó reálbérek 7 százalék körül emelkedhetnek.

Suppan Gergely a felfelé mutató kockázatok közé sorolta, hogy az egyes ágazatokban jelentkező szakemberhiány miatt lényegesen gyorsabb lehet a bérkiáramlás, és a kiskereskedelmi forgalom növekedését a lakástámogatások kiterjesztése, a lakáspiac élénkülése is támogathatja. Növeli a háztartások elkölthető jövedelmét a kamatcsökkentések hatására a referencia kamatlábakhoz rögzített hitelek csökkenő törlesztőrészlete is - mutatott rá.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com