Elemzők: tovább folytatódhat az ipar bővülése idén

Tovább folytatódhat az ipari termelés bővülése az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, a Takarékbank elemzője közel 7 százalékos, míg az Erste Banké 6 százalékos növekedésre számít. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében azt emelte ki, hogy másfél éve folyamatosan bővül az ipari termelés.ngmÜrmössy Gergely, az Erste Bank elemzője az MTI-nek elmondta: a februári adat megerősítette, hogy idén tovább folytatódhat az ipari termelés növekedése. Ennek elsődleges motorja a járműgyártás maradhat. Az elemző szerint 2015-ben 6 százalékkal nőhet a kibocsátás, ha a január-februári trend folytatódik.

Kitért arra, hogy a termelésnek nagyjából 30 százalékát adja az autóipar, de a többi alcsoportban is növekedés kezd kibontakozni. Ezek egyenlőre elmaradnak attól a szinttől, ami az ipar kiegyensúlyozott szerkezetét jelentené - jelezte. Az ipari rendelésállományon belül februrában az új rendelések állománya kissé csökkent éves összevetésben, de szerinte az egyszeri adatból nem kell messzemenő következtetést levonni.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejtette: tavaly összesen 7,6 százalékkal bővült az ipar kibocsátása, idén pedig egyes ágazatokban folytatódhat a kapacitások felfutása, illetve jobb kihasználása, így közel 7 százalékos ipari termelésnövekedésre számít.

Hozzátette: az újra emelkedő ipari bizalmi indexek, az új megrendelések és a rendelésállomány alakulása továbbra is élénk dinamikát támasztanak alá. Az év első hónapjaiban a Suzuki modellváltása adhat új lendületet, míg a kapacitások felfutása és további, új kapacitások üzembe helyezése, valamint a jelentősen bővülő feldolgozóipari beruházások miatt továbbra is az ipari termelés dinamikus bővülésére számít.

A belső és külső kereslet javulása szintén az ipari termelés élénkülését támogathatja. Az év második felében pedig a tavalyi alacsony bázis miatt kissé élénkülhet az ipari termelés dinamikája - közölte. Az NGM közleménye szerint az ágazat teljesítménye sorozatban 18. hónapja erősödik, és a további növekedést vetíti előre az is, hogy az összes rendelésállomány 20 százalékkal emelkedett egy év alatt.

A bővülés kiegyensúlyozottságát számos tényező mutatja a tárca szerint: az ipari termelés majdnem minden régióban nőtt, a feldolgozóipar 13 alága közül tízben termelésbővülést mértek, emellett mind a hazai, mind a külföldi eladásai nőttek az ágazatnak.

Mint írták, a hazai ipar teljesítményén túl az elmúlt időszak kiemelkedő eredményei közé tartozik egyebek mellett a külkereskedelmi forgalom, a beruházások, a kiskereskedelem és az építőipar bővülése is. Az ipar teljesítménye nagymértékben támogatja a gazdasági növekedést, ezért a kormány célja továbbra is az, hogy a következő években tovább erősítse Magyarországon az ipari termelést, és aktív iparpolitikával, az újraiparosítás folytatásával támogassa a magyar gazdaság jó teljesítményét - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com