Elkészült az Electrolux tízmilliomodik Ergorapido porszívója

Carl Nyberg, az Electrolux háztartási kiskészülékek szektor termékfejlesztésért és innovációért felelős vezetőjének és Vass Attila, a szektor alelnökének közreműködésével szerelték össze a tízmilliomodik Ergorapido porszívót csütörtökön az Electrolux jászberényi porszívógyárában.

elxAz Ergorapido ma már az Electrolux legsikeresebb porszívója, az akkumulátoros porszívók között kategóriavezető termék, amelyet több mint 70 országban forgalmaznak - mondta Carl Nyberg. Vass Attila hozzátette, hogy az európai piacot Jászberényből, a többi régiót pedig Kínából látják el.

Az Electrolux a világ vezető háztartási készülékgyártó vállalata. Termékpalettáján hűtőszekrények, mosogatógépek, mosógépek, tűzhelyek, sütők, porszívók, légkondicionálók és kiskészülékek szerepelnek. A csoport forgalma 2013-ban 12,6 milliárd euró volt, alkalmazottainak száma pedig 61 ezer.

Magyarországon két városban működik Electrolux gyár: Jászberényben hűtőszekrény- és porszívógyár üzemel, Nyíregyházán hűtőszekrényt és fagyasztóládát gyárt a vállalat. A magyarországi gyárakban 3500 embert foglalkoztat a vállalatcsoport, ebből 690-en dolgoznak a porszívógyárban.

Az MTI kérdésére a cég közölte: a jászberényi gyár felkészült az Európai Unió határozatának hatályba lépésére, amely szerint szeptember 1-jétől nem lehet forgalomba hozni 1600 wattnál nagyobb teljesítményű porszívót. Tájékoztatásuk szerint a gyárban már ezen irányelveknek megfelelő modellek készülnek. "A vállalatcsoport úgy véli, az uniós szigorítás hasznos a fogyasztóknak is, hiszen a gyártók így kisebb fogyasztású, de jobb készülékekkel fogják kiszolgálni a vevőket" - írták.

A cég egyetért az energiacímke bevezetésével is. "Az energiacímkékkel jobban átlátható válik a porszívópiac, a vásárlók könnyen össze tudják hasonlítani a boltokban kapható modelleket, emellett a címke a teljesítményt és fogyasztást helyezi fókuszba, ami az Electrolux számára mindig is prioritás volt" - közölték.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com