Elkezdődik az új IKEA áruház építésének előkészítése Soroksáron

Megkezdődnek az új, soroksári IKEA áruház építését előkészítő munkálatok, miután a terület régészeti feltárása befejeződött - tájékoztatott a társaság hétfőn.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az új áruház Budapest XXIII. kerületben, a bevásárló üzletközpontban található hipermarketek közelében épül.

ikea_logo

Az áruházat úgy tervezték meg, hogy energiahatékonyság szempontjából az IKEA régiós zászlóshajója lehessen, fűtésére és hűtésére geotermikus fűtőrendszert használnak majd, amely környezetbarát, megújuló energiaforrás - közölték.

A közleményben Marek Feltl, az IKEA Csehország, Magyarország és Szlovákia régiójának vezérigazgatója kifejtette, az IKEA áruház építése számukra nem csak egy épület létrehozását jelenti, hanem szoros kapcsolat kezdetét is az érintett kerület és az IKEA között.

A közlemény szerint az IKEA számos módon segítette már a helyi közösségeket Budapesten és Budaörsön. A vállalat 2015-ben lakberendezési termékeivel és szakértelmével csaknem 5 millió forint értékben támogatta a helyi civil szervezetek, oktatási és egészségügyi intézmények működését.

Az IKEA hamarosan önálló weboldalt is indít a soroksári beruházással kapcsolatban, ahol bárki választ kaphat az építkezéssel kapcsolatos kérdéseire - hívták fel a figyelmet.

A svéd IKEA-csoport, a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje korábban azt közölte, hogy az augusztussal végződött évben árbevétele 5 százalékkal, 31,9 milliárd euróra, nettó nyeresége pedig 5,6 százalékkal, 3,5 milliárd euróra emelkedett.

A leggyorsabban fejlődő piac Kína volt, ahol 19 százalékkal nőttek az eladások.

A konszern 3,2 milliárd euró értékben hajtott végre beruházásokat az előző évi 2,2 milliárd euróval szemben. Az IKEA arra számít, hogy árbevétele 2020-ig 50 milliárd euróra emelkedik.

Az IKEA Magyarországnak csak a megelőző évi adatai ismertek, ezek szerint a 2014 augusztus végéig tartó pénzügyi évben több mint 17 százalékkal nőtt a cég árbevétele, 41 milliárd forintra nőtt az előző évi 35 milliárd forintról. A magyarországi áruházak vásárlóinak száma 7 százalékkal nőtt, a kosárérték pedig vásárlásonként 10 százalékkal.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com