Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Kissé eltérően látják a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők, de jelentős emelkedésre az optimistább vélemény szerint sem lehet számítani. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: negatív hangulat látható a részvénypiacokon, ennek fő oka, hogy az Amerikai Egyesült Államokban az egészségügyi reformról szóló szavazást visszavonták pénteken. Esés várható az amerikai piacokon és Európában is, így várhatóan a kedvezőtlen hangulatban a magyar részvénypiac is lefelé tart majd a hét első kereskedési napján - közölte.


Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kifejtette: nem számít jelentős emelkedésre a magyar tőzsdén hétfőn, a nemzetközi korrekció a magyar részvényeket is érinti. A kommentár szerint középtávon vegyes a kép. Az OTP már csökkenő trendben van rövid távon, itt 8500 forintnál húzódik kiemelten fontos ellenállási szint, csak ennek későbbi áttörése esetén van esély további emelkedésre.


A Richter vissza tudott kapaszkodni az emelkedő trendbe, itt a 6530 forintos szintre kell figyelni az elemző szerint. A Mol továbbra is sávozó mozgást végez 20 000 és 21 180 forint között, a támasz közelében kedvező vételi lehetőség adódhat. A Magyar Telekom a 490 forintos ellenállás áttörése esetén emelkedhet, ezt később segítheti a közelgő osztalékfizetés is - közölte.


A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,80 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 32 097,09 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 5,876 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 175 forinttal, 0,85 százalékkal, 20 430 forintra csökkent, 662,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,30 százalékkal, 8275 forintra csökkent, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,62 százalékkal, 489 forintra emelkedett, forgalma 144,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 46 forinttal, 0,72 százalékkal, 6479 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,43 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com