Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett elemzők.Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a vasárnapi francia elnökválasztás miatt bizonytalan kereskedés várható a BÉT-en. Hozzátette: pénteken több makro adat érkezik, például az euróövezet egészére vonatkozó szolgáltatóipari, feldolgozóipari és kompozit beszerzésimenedzser-indexek (BMI) áprilisi előzetes adatai, délután pedig az amerikai BMI-k következnek.

Az elemző szerint bár sok impulzus éri majd a kereskedést, inkább kiváró álláspont lesz a piacokon, vélhetően a francia elnökválasztás előtt már nem lesz jelentősebb pozíció építés. Rövid Szabolcs a vezető részvényekről elmondta: a Mol-ra és az OTP-re lesz érdemes figyelni. A Mol csütörtökön megpróbált kitörni a 20 000 és 21 000 forint között húzódó kereskedési sávból, ha a csütörtökön elért szintet sikerül megtartania a részvénynek, akkor az egy pozitív technikai képet mutat majd. Az OTP-nél szintén kezd pozitívra fordulni a technikai kép.


A Richter erős, napról-napra tudják új csúcsra hozni a papírt, ezért elképzelhető, hogy további emelkedés várható a részvény árfolyamában - ismertette. Rövid Szabolcs közölte: a magyar piacon a technikai kép összességében kezd pozitívvá válni, de a hétvége lesz a meghatározó, a francia elnökválasztás eredménye adja meg a további irányt.


Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjének kommentárja szerint a csütörtöki emelkedés a pozitívvá váló nemzetközi befektetői hangulat miatt pénteken is folytatódhat. Hozzátette: a Mol a következő hetekben tovább emelkedhet, a részvény árfolyama akár a 22 500 forintot is elérheti. Hasonlóan pozitívak a kilátásai az OTP-nek, a bankpapír árfolyama hamarosan a 8400 forintos szintet célozhatja meg. A Richter csütörtökön újabb történelmi csúcsot ért el, majd egy kisebb negatív korrekció indult, de továbbra is optimisták a részvénnyel kapcsolatban, néhány héten belül elérhető lehet a 7000 forintos szintet. 

 
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 266,93 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 32 955,02 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,6 milliárd forint volt. A Mol 260 forinttal, 1,23 százalékkal 21 350 forintra erősödött, 8,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 124 forinttal, 1,52 százalékkal 8265 forintra nőtt, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 487 forintot ért záráskor, forgalma 502,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 14 forinttal, 0,20 százalékkal 6871 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com