Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén pénteken. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,08 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,15 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,34 százalékos nyereségben indította a kereskedést. A nyugat-európai értéktőzsdéken pluszban álltak az indexek az amerikai nyitáskor: a londoni FTSE-100 index 0,15 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,16 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,53 százalékos nyereséget mutatott délután fél négykor.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0568 dollárt adtak, 0,44 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz árfolyama. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI drágul. A befektetők bíznak abban, hogy az OPEC és az OPEC-en kívüli olajkitermelő országok szombaton megállapodásra tudnak jutni a kitermelés csökkentéséről. Az áremelkedést azonban fékezte a dollár árfolyamának erősödése.

Közép-európai idő szerint péntek délután fél négy után pár perccel a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta januári szállításra hordónként (159 liter) 51,50 dollárba került, 66 centtel, 1,30 százalékkal drágult. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára februári szállításra hordónként 41 centtel, 0,76 százalékkal, 54,30 dollárra nőtt az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.

Csütörtökön a New York-i értéktőzsde mindhárom vezető indexe már a második egymást követő napon zárt újabb történelmi csúcson. A Dow Jones 0,33 százalékkal, 19 614,81 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató 0,22 százalékkal, 2246,19 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,44 százalékkal, 5417,36 pontra nőtt a kereskedés végére.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com