Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemzők szerint

Az európai részvénypiacokon uralkodó enyhe optimista hangulat hatására kismértékű emelkedéssel indulhat pénteken a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.bétRövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője a vezető részvényekről elmondta, hogy vélhetően a pénteki kereskedésben is felülteljesít majd a Mol, a Richternél pedig a részvény árfolyamának erősödésre számít.

Hozzátette: délután érkeznek az amerikai kiskereskedelmi értékesítési adatok, amelyek az elemző szerint hatással lesznek majd a dollár árfolyamára és az amerikai kamatemelési várakozásokra is. Az érkező makroadatok azonban még az európai kereskedést is befolyásolhatják - közölte.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában a vezető részvények közül a Mol és a Richter árfolyamát befolyásoló hírekről elmondta: a Világgazdaság azt írta, hogy a Richter jelentősen növelné gyógyszergyártói kapacitását, valamint exportját Oroszországban 2020-ig. A Mol pedig pénteken tette közzé a BÉT honlapján hosszú távú stratégiáját, amely szerint a vállalatcsoport tovább akarja erősíteni piacvezető pozícióját Közép-Kelet-Európában.

Kiemelte: a Mol további célkitűzése az éves osztalék fokozatos növelése is. Az elemző szerint a befektetők elsősorban a pozitív osztaléktervekre figyelnek majd a komplex stratégiából, és pozitívan fogadják a hírt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 273,66 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 28 123,21 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt.

A Mol 90 forinttal, 0,51 százalékkal, 17 490 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 131 forinttal, 1,78 százalékkal, 7249 forintra esett, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,66 százalékkal, 450 forintra gyengült, forgalma 253,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 27 forinttal, 0,47 százalékkal, 5705 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com