Felavatták a magyar Agrofeed takarmánypremix-üzemét Oroszországban

Felavatták a győri Agrofeed Kft.hárommilliárd forint értékű takarmánypremix-üzemét Oroszországban kedden a Tula megyei Jasznogorszkban.

Az üzem minden idők második legnagyobb értékű, teljes mértékben magyar tulajdonú beruházása a kétoldalú relációban a Richter 20 évvel ezelőtti befektetése után.

07

A 100 százalékos magyar önerőből megvalósított zöldmezős projekt a Szekeres István és Csitkovics Tibor társtulajdonos-ügyvezető által jegyzett Agrofeed eddigi legnagyobb üzleti vállalkozása, amelyet a tervek szerint később még bővíteni fognak.

A jasznogorszki üzem révén a magyar premixgyártó vállalat a jelenlegi 8-10-ről 15 százalékra növeli részesedését az orosz piacon, amelyen már másfél évtizede van jelen.

Szekeres István az MTI-nek elmondta, hogy a jasznogorszki üzem létrehozására azért volt szükség, mert a magyarnál tízszeresen nagyobb orosz piac igényeit Magyarországról szállítva kiszolgálni már nem nagyon lehet.
Tőkeerős nyugat-európai konkurenseink is építkeznek ebben az üzletben, amivel lépést kell tartanunk - tette hozzá.

Csitkovics Tibor az MTI-nek elmondta, hogy a cég a Magyarországgal szomszédos és a FÁK-országokon kívül Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is terjeszkedik.

A gyáravatás alkalmat szolgáltatott a kormányközi egyeztetésre is: Szabó László, a Külgazdasági és Külkereskedelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Jevgenyij Gromikóval, az orosz agrártárca miniszterhelyettesével tárgyalt.
A megbeszélésen mérlegelték az együttműködés fejlesztésének lehetőségeit az európai szankciók és az orosz ellenembargó által meghatározott körülmények között.

Szabó László az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a magyar exportvállalatoknak meg kell érteniük, hogy az orosz exportkiváltási politika keretei között, amely helyi termelési központok létrehozására összpontosít, mire van szüksége az orosz félnek.

"Szerencsére van olyan magyar technológia, magyar tudás, amit hasznosan be tudunk fektetni" - mondta.
Hozzátette: az orosz fél érdeklődik a közös finanszírozásban, vegyesvállalatok formájában létrehozandó, élelmiszerrel, mezőgazdasággal kapcsolatos beruházások iránt, "amelyekben kis-, közepes- vagy akár nagyobb magyar cégek sikerrel tudnak versenyezni az orosz piacon".

Az együttműködés lehetséges területei között említette az öntözéses és takarmányozási technológiák, az állattenyésztési know-how átadását.

"Természetesen a szankciók nagyon keményen érintik az orosz gazdaságot, de az importkiváltási politika nagyon jó lehetőséget ad a magyar cégeknek.Szeretnénk meglovagolni ezt a hullámot, és amint a szankciók - remélhetőleg hamarosan - fellazulnak, akkor talán egyre több termékkel tudunk majd belépni az orosz piacra" - mondta.

Az agrártárca részéről Nagy István hangsúlyozta: az orosz piac nagy lehetőség a magyar mezőgazdasági termékek számára.Rámutatott, hogy az Agrofeed befektetése a sikeres működése esetén új kapukat tud megnyitni a magyar mezőgazdaság előtt.

A jasznogorszki beruházás keretében teljesen automatizált 1400 négyzetméteres gyártóüzem épült, valamint 5 ezer négyzetméteres raktár és vállalati iroda.Az építkezés tavaly májusban kezdődött, a tervezésben és kivitelezésben magyar, orosz és holland cégek vettek részt.Az új üzem több mint 100 munkahelyet biztosít majd.

MTI

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com