• -0 ℃ / 1 ℃

Görög adósság - Fokasz Nikosz: radikális közhangulat-változás érzékelhető Görögországban

Az utóbbi napokban a közhangulat radikális megváltozása volt érzékelhető Görögországban, a politikában amúgy is meglévő feszültség átszüremlett a hétköznapi érintkezésekbe is - mondta Fokasz Nikosz szociológus pénteken az MTI-nek telefonon Athénből.greeAz Eötvös Loránd Tudományegyetem társadalomtudományi karának professzora személyes benyomásait ismertetve változó képről tudott beszámolni. Elmondása szerint az újságok korábban is cikkeztek arról, hogy az emberek aggódnak és kiveszik a pénzüket a bankokból, de ennek nem volt látható jele egészen múlt szombatig, amikor Alekszisz Ciprasz kormányfő bejelentette a népszavazás kiírását a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról.

Ekkor kígyózó sorok jelentek meg a bankok előtt, az emberek azonban egy-két nap után igazodtak a helyzethez, s bár továbbra is mindig volt sor a pénzkiadó automaták előtt, nem olyan hosszú, mint korábban. A fordulat szerdán következett be, ekkortól érzékelhető radikális közhangulat-változás, ami az utcán is megjelenik. Gyakorivá váltak a szóváltások a buszokon, gyakran hallani kiabálást az utcákon.

Fokasz Nikosz leszögezte, pánikról még mindig nincs szó, csak dühről. "A politikában amúgy is meglévő feszültség átszüremlett a hétköznapi érintkezésekbe is" - mondta a professzor, aki szerint a népszavazási kezdeményezés rendkívüli módon megosztotta a görögöket.

A szociológus azt valószínűsítette, hogy az "igen" szavazat hívei, azaz a hitelezőkkel való megállapodás támogatói fognak győzedelmeskedni a vasárnapi referendumon, hangsúlyozta azonban, hogy a különbség mindenképpen nagyon csekély lesz.

Fokasz Nikosz úgy véli, hogy az igenek győzelme esetén sem teljesen biztos, hogy új választásokat fognak kiírni, a szociológus egy szakértői kormány megalakításának a lehetőségét sem zárta ki. A népszavazáson meglehetősen bonyolult kérdést tesznek fel a szavazópolgároknak.

Ez így hangzik: "El kell-e fogadni azt a közös tervet, amelyet az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap június 25-én az Eurócsoport elé terjesztett?" A szavazócédulán ezt követően kifejtik, hogy a terv két részből áll, és feltüntetik a terv két fejezetének címét.

Az első a Reformok a folyamatban lévő programok lezárására és azon túl címet viseli, a másodiknak Az adósságok fenntarthatóságának előzetes elemzése a címe.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com