GVH: 56 millió forintos bírság az Auchannak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte az Auchan Magyarország Kft. több, összehasonlításokat tartalmazó reklámját, és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 56 millió forint bírságot szabott ki az áruházláncra - közölte a GVH az MTI-vel pénteken.

GVH, végtörlesztésAz Auchan a határozat bizonyos megállapításait elfogadja, de az indoklás egyes kijelentéseivel nem ért egyet, megfontolja jogi lépések lehetőségét - közölte a vállalat.

A GVH megállapította, hogy az Auchan megsértette az ellenőrizhetőség, illetve a tárgyilagos összehasonlítás követelményét a 2012 júniusától 2014 júniusáig az egyes Auchan áruházakban kihelyezett különböző árelőnyöket megjelenítő ár-összehasonlító reklámtábláival.

Az összehasonlított két termékkosár egyebek között eltérő darabszámú terméket tartalmazott, az összehasonlított termékek nem voltak igazolhatóan azonosak, a kosárban az egyik termék akciós, míg a másik alapáras volt - írták.

A GVH szerint az Auchan nem dolgozta ki sem az ár-összehasonlításra vonatkozó stratégiáját, sem az ellenőrzési vagy igazolási mechanizmusokat az áruházakban kihelyezett ár-összehasonlító reklámok közzétételekor, valamint nem tartotta be a saját maga által a későbbiekben felállított rendszert sem a kihelyezett tábláival, így sérült a szakmai gondosság követelménye.

Az áruházlánc megsértette a tárgyilagos összehasonlítás követelményét a 2013 novemberétől 2014 júliusáig közzétett ár-, illetve árszínvonal-összehasonlítást tartalmazó televíziós és rádiós reklámjaiban is, mert a fogyasztók nem kaptak objektív képet az árszínvonalak különbségéről - "a termékkosár a felmért Tescokban X százalékkal, az Intersparokban Y százalékkal került többe, mint az Auchanban" üzenetekkel - az összehasonlításokat megalapozó felmérések aggályos módszertana miatt.

A GVH a bírság kiszabásakor az összehasonlító bevásárlókosár megjelenítése, valamint a tévé- és rádióreklámok költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat hosszú ideig tartott és az intenzív kommunikáció széles fogyasztói kört ért el.

Enyhítő körülményként vette figyelembe a GVH, hogy az Auchan feltárta a hiányosságok egy részét nyilatkozataiban, egyes nyilatkozatai hátrányára szóltak, és igyekezett javítani a hibákon a vizsgált időszakban kialakított belső rendszerével - írták.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Állásfoglalás a Gazdasági Versenyhivatal Vj/65/2013. számú ügyében

Kiadta: Auchan Magyarország Kft.

Budaörs, 2015. május 22. – Az Auchan Magyarország Kft. megkapta a Gazdasági Versenyhivatal Vj/65/2013 számú határozatát, melyet tanulmányoz.
A határozat bizonyos megállapításait a vállalat elfogadja, azonban az indoklás egyes kijelentéseivel nem ért egyet, melyekkel kapcsolatban megfontolja a jogi lépések lehetőségét.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com