Ingatlan.com: megtorpantak az albérletárak Budapesten

Stagnáltak a fővárosi albérletárak február elején 2015 februárhoz képest az ingatlan.com összeállítása szerint, azt viszont nem tudni, hogy tartósan véget ért-e az áremelkedés a fővárosi és az országos albérletpiacon.ingatlanA portál több mint 5 ezer hirdetés alapján a kiadás szempontjából legnépszerűbb 50-70 négyzetméteres téglaépítésű lakások február elején meghirdetett bérleti díját vetette össze a tavaly februári árakkal. Az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzés szerint a vizsgált lakások országos átlagára 7 százalékkal, havi 150 ezer forintra emelkedett, ugyanakkor az átlagot nagyon felhúzzák a magas budapesti árak.

A fővárosban idén február elején átlagosan 160 ezer forintért hirdettek egy lakást, ami megegyezik a 2015 februári értékkel. Az egyes kerületek jelentős eltéréseket mutattak, a XIII. kerületben 140 ezerről 172 ezer forintra (23 százalék), a XI. kerületben 15 százalékkal 150 ezer forintra nőttek a bérleti díjak tavaly február óta. Eközben a II., a III. és a XII. kerületekben 169-173 ezer forintról 150 ezer forintra mérséklődtek a díjak.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a 2015-ös erős emelkedésben szerepet játszottak a tranzakciók harmadát kitevő befektetési célú ingatlanvásárlások és a kereslet növekedése is. A februárban változatlan árakat viszont a kereslet csökkenésével és a kínálat emelkedésével magyarázta: januárban a kiadó lakásokra történő keresések száma 9 százalékkal csökkent 2015 januárhoz képest, miközben február elején országszerte és a fővárosban is 29 százalékkal több kiadó lakás volt, mint egy évvel korábban.

A következő időszakban elképzelhető, hogy a pár napra kiadott lakáshotelek veszítenek jelentőségükből, és inkább hosszú távú lakáskiadás veheti át a főszerepet a piacon, ami hozzájárulhat a bérleti díjak stabilizálódásához - vélekedett Balogh László. A szakember úgy látja, a következő időszakban egyre inkább az új lakások piacára helyeződik a hangsúly, többek között a kormányzati lakásprogram (csok) keresletélénkítő hatása miatt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com