Ingatlanértékesítők szerint élénkül a lakáspiac, és a kamatkörnyezet is kedvez befektetéseknek

Élénkül az ingatlanpiac, a lakáspiaci tranzakciók száma az idén az első félévben több mint 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bérlői kereslet, illetve kínálat is nő, a lakáskiadással pedig a banki betéti kamatokat meghaladó hozam érhető el - derül ki az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat hétfői közleményéből.

hhhjAz OC szerint a tranzakciószám-növekedés mögött részben a befektetési célú vásárlások állnak, a mai lakásárakkal és bérleti díjakkal számolva ugyanis, tízéves időszakra vetítve Budapesten a panellakásoknál 7,73, míg a használt téglalakásoknál 6,78 százalékos hozam érhető el. Mindkettő meghaladja a banki betéti kamatokat.

A panellakásoknál 50 négyzetméteres, míg a téglalakásoknál 40 négyzetméteres alapterületen alapult a kalkuláció. A 60 négyzetméteres téglalakás hozama 7,26 százalékot tesz ki. Legmagasabb hozamot a Pest megyei, 100 négyzetméteres családi házaknál mérte az OC 8,11 százalékkal.

Az OC a hozam számításához azt vette alapul, hogy a főváros belső kerületein kétszobás panellakást 9,5 millió forinttól 13 millió forintig kínáltak. Az egyetemek közelében lévő 2 szobás téglalakások árai 15-18 millió forint között ingadoztak. Újszerű, másfél szobás téglalakásokat 8-14 millió forint között vásároltak, 2 szobás, nagypolgári lakások a Palotanegyedben 9 és 16 millió közötti áron cseréltek gazdát.

Az átlagos bérleti díj a paneles lakásoknál, négyzetméterenként 1090, míg a téglalakásoknál 1460 forint volt az első félévben.

A meghirdetett panellakásoknál 3 hónap, míg a téglalakásoknál 4 hónap az átlagos értékesítési idő a fővárosban. A belvárosban viszont ennek a fele alatt el lehet adni a lakásokat. A bérbeadásra kínált lakásoknál 1-2 hónap az üresen állási idő, és a bevételkiesés megjelenik a hozamban is - áll a közleményben.

2009 előtt az egyetemre, főiskolára készülő hallgatók szülei gyakran vásároltak kis lakást gyermeküknek a felsőfokú intézmény közelében. A válság alatt ez a kereslet jelentősen visszaesett, az idén azonban újra megjelent a piacon, főleg Budapesten keresnek lakást a szülők egyetemista, főiskolás gyermekeiknek.

A bérleti díjak az elmúlt években apró lépésekben, de folyamatosan emelkedtek az OC szerint. " Az egyetemista albérletkeresők minden évben egy stabil piacot jelentenek a lakásukat kiadó tulajdonosok számára, akikre érdemes építeni" - emelte ki Kühne Kata, az OC ügyvezető igazgatója a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com