Intenzív mobilhálózati fejlesztés a Magyar Telekomnál

A Magyar Telekom intenzív mobilhálózati fejlesztésének eredményeként mára több mint 2400 településen vált elérhetővé a legkorszerűbb 4G mobilinternet szolgáltatás, a társaság országos lakossági kültéri lefedettsége már 95 százalékos, ami a tervek szerint az év végéig 97 százalékra nő - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a lefedettség mellett az ügyfélszám is gyors ütemben növekszik: a 4G mobilszolgáltatás 2012 januári elindítása óta több mint 740 ezerre nőtt a használók száma. A 4G adatforgalom folyamatos és stabil növekedést mutat.

magyar telekom

A Telekom emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által az idén augusztusban elindított országos internetsebesség-mérő weboldalon közzétett mérőautós, 90 napos aggregált sebességmérések eredménye szerint a magyarországi szolgáltatók közül a Magyar Telekom mobilhálózata érte el a legnagyobb 3G és 4G feltöltési és letöltési sebességet, valamint a legrövidebb 4G válaszidőt.

A társaság az első fél évben 315,45 milliárd forint árbevételt és 15,0 milliárd forint nyereséget ért el, a bevétel 3,9 százalékkal volt nagyobb, míg az eredmény 8,4 százalékkal kisebb a tavalyi bázisidőszakinál. A hat havi EBITDA 94,64 milliárd forintot tett ki, ez 5 százalékos javulás az egy évvel korábbihoz képest. Az egy részvényre jutó eredmény 14,42 forint volt a tavalyi első félévi 15,74 forinttal szemben.

A társaság nem változtatott éves pénzügyi célkitűzésein: továbbra is a tavalyival közel azonos nagyságú árbevétellel és legfeljebb 3 százalékkal csökkenő EBITDA-eredménnyel számol 2015-ben, és mintegy 105 milliárd forintot szán beruházásokra az idén a tavalyi 86,8 milliárd forint után.

Idén az első fél évében a mobilbevételek 2 százalékkal nőttek - közölte korábban a társaság.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com