K&H: stabil a magyar nagyvállalati szektor

A magyarországi nagyvállalatok a nemzetközi hangulatnak megfelelően lassú növekedésre számítanak a következő egy évben.

Bár a cégek saját helyzetüket kedvezőbben értékelik, mint a teljes gazdaság alakulását, a makrokörnyezet megítélése is egy éve fokozatosan javul - derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index eredményeiből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.

K&H SZÉP-kártya 2012

Stabil képet mutat a harmadik negyedévben a nagyvállalatok tervezett gazdasági aktivitását jelző K&H nagyvállalati növekedési index, amely a félévi értékhez hasonlóan a harmadik negyedévben is 8 ponton áll.

A vállalatok saját helyzetüket kedvezőbbnek ítélik, mivel a vállalati részindex 11 ponton áll, miközben a gazdasági környezet várt változásával kapcsolatban ennél óvatosabbak, ami jelenleg 0 pont. Az elemzés nagy előrelépésnek tartja, hogy az egy évvel ezelőtti mélyponthoz képest folyamatosan javul a makrokörnyezet megítélése.

A gazdasági környezetre vonatkozó, fokozatosan javuló várakozások egyrészt annak köszönhetők, hogy az előző negyedévhez képest több mint duplájára, 11 százalékra nőtt a kisebb közterhekre számítók aránya, a gazdaságpolitikai intézkedéseket pedig az előző negyedévi 18 százalékhoz képest jelenleg csupán 7 százalék gondolja kedvezőtlennek cége működése szempontjából.

A vállalatok jövőjére vonatkozó stabil várakozások mögött az áll, hogy a következő egy évben enyhén növekvő, 3,3 százalékos exportbevétellel kalkulálnak a cégek, ezzel pedig a szektor profitvárakozásai is 1,4 százalékról 1,7 százalékra emelkedtek az elmúlt negyedévhez képest.

A beruházásoknál és a foglalkoztatottak létszámának bővítésével kapcsolatban ugyanakkor inkább várakozó állásponton vannak a nagyvállalatok: a következő egy év során túlnyomó részük (88 százalék) nem tervez munkaerő-felvételt, illetve 62 százalék nem tervez beruházást.

A K&H Csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együtt készített kutatása 2 milliárd forint feletti éves árbevételű 550 cég döntéshozójának megkérdezésével történt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com