Kimagasló eredménnyel zárta a Duna House 2016 első fél évét

A regionális cégcsoport nettó bevétele 2016 első fél évében meghaladta a 2,15 milliárd forintot, az előző év azonos időszakához képest 55 százalékkal nőtt, ezen belül az értékesítés nettó árbevétele egy év alatt 49 százalékkal bővült, így 2 milliárd forintra emelkedett, a cég adózott eredménye pedig az egy évvel korábban elért 422 millióról 940 millió forintra nőtt - közölte a Duna House Holding Nyrt. az MTI-vel.1297334806_165501827_1-Duna-House-ingatlan-ertekesito-Nagy-Imre-utA cégcsoport EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti) eredménye 13 százalékkal, 587 millió forintra emelkedett 2015 első félévéhez képest. Kiemelték: a három országban jelen lévő Duna House csoport Magyarországon elért eredménye is bővülni tudott még úgy is, hogy 2016. március 21-től életbe lépett a magyarországi jelzálogalapú hitelekre bevezetett 2 százalékos jutalékplafon.

A társaság jelentősen megváltoztatta hálózati jutalékrendszerét, az értékesítésben nagyobb hangsúlyt kaptak a lakás-takarékpénztári (LTP) termékek, illetve a magyar lakáshitel-piac dinamikus bővülése tovább folytatódott. Hozzátették: a cégcsoport idén áprilisban megvásárolta a legnagyobb lengyel ingatlanközvetítői franchise hálózatot, a Metrohouse-t, így a lengyel ingatlanpiacon is megjelent.

A varsói központú hálózat által elért árbevétel a második negyedévtől már jelentősen hozzájárult a cégcsoport bővüléséhez. A közlemény szerint a regionális ingatlancsoport bevételének meghatározó részét három fő terület a franchise és szolgáltatási díjakból származó árbevétel,a pénzügyi termékközvetítés, valamint az ingatlanközvetítés adja.

Arról is beszámoltak, hogy a társaság szeptember 2-án megvásárolta a cseh Duna House s.r.o. társaság többségi üzletrészét, ezzel régióbeli hálózatának minden tagja a konszolidációs körbe került. A magyarországi központú Duna House Csoport a magyar, a lengyel és a cseh ingatlanpiac regionális szereplője.

A cégcsoport 2015-ben elért nettó értékesítési árbevétele 2,8 milliárd forint, adózott eredménye pedig 966 millió forint volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com