Kis Miklós Zsolt: kiemelt figyelmet kapnak a fiatal gazdák 2020-ig

Magyarország új, 2014-2020. közötti uniós költségvetési időszakra vonatkozó vidékfejlesztési programjában (VP) kiemelt figyelmet kapnak a fiatal gazdálkodók, ami abban mutatkozik meg, hogy a VP-ben külön alprogramként szerepel a fiatal gazdák támogatása - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára az MTI-nek.Kis Miklós ZsoltAz alprogram mellett a fiatal gazdák külön keretből részesülnek majd a beruházási támogatások esetében is. Így összességében mintegy 75 milliárd forint forrásösszeggel járul hozzá a kormány az ifjú gazdálkodók versenyképességének erősítéséhez.

Kis Miklós Zsolt emlékeztetett: a fiatal gazdák induló támogatása az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) legnépszerűbb pályázati jogcíme volt az elmúlt években. Ezért is született az a döntés, hogy a 18-40 év közötti mezőgazdasági tevékenységbe kezdő fiataloknak még a régi feltételekkel, a 2007-2013. közötti EU-s költségvetés Magyarország számára rendelkezésre álló maradvány pénzeiből 10 milliárd forintos keretösszeggel támogatást írnak ki május 18. - június 1. között, ezzel is segítve a fiatal gazdálkodók pályakezdését.

Az elmúlt évek során a fiatal gazdák induló támogatását az eredetileg tervezett támogatás több mint nyolcszorosára sikerült növelnie a kormányzatnak. A 2007-ben, az akkori szocialista kormányzat eredetileg tervezett 8,25 milliárd forintnyi keretösszege helyett - a hamarosan megnyíló támogatási körrel együtt - mintegy 70 milliárd forintot fordított fiatal gazdálkodók támogatására.

Az új, 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakra szóló vidékfejlesztési programban ugyanakkor továbbra is megmarad a lehetőség a 40 év alatti gazdálkodók induló támogatására, viszont már a megváltozott feltételekhez igazodva.

Az államtitkár elmondta: az uniós egyeztetések lezárását követően a VP a fiatal gazdálkodók támogatását már kifejezetten csak egy minimális termelési potenciál megléte esetén tudja biztosítani. Ezért is tartotta kívánatosnak a kormány, hogy még az ÚMVP alapján támogatható jogcím a teljesen kezdőkre vonatkozzon.

A VP esetében a minimális termelési potenciálnak 6-25 ezer euró standard termelési érték (STÉ) közé kell esnie. Felhívta a figyelmet arra is, hogy azok a fiatal gazdálkodók, akik az ÚMVP forrásaiból finanszírozott módon, a régi feltételekkel szeretnének pályázni, az idén nem igényelhetnek területalapú támogatást.

Jelezte: az egyik legjelentősebb változás a 2014-2020. közötti időszakban, hogy amíg korábban az agrár-vidékfejlesztési támogatást igénylők ki voltak zárva a támogatásra jogosultak köréből, addig ez az új feltételekkel pályázókra nem fog vonatkozni. Ők már az idén is igényelhetnek területalapú támogatást.

Ugyanakkor a fiatal gazda támogatásra pályázni szándékozók területalapú igénylése nem lehet több 25 ezer STÉ-t jelentő területnagyságnál. Ennek ellenőrzése az agrárkamara honlapján elérhető STÉ-kalkulátor segítségével történhet.

Emellett, aki korábban már nyújtott be agrár-vidékfejlesztési célú támogatási kérelmet, az csak abban az esetben zárja ki a jogosultak köréből a pályázót, ha a benyújtást vállalkozói jogviszonyban tette meg. Vagyis, ha őstermelőként - ami az unióban természetes személyt jelent - nyújtotta be a kérelmet, akkor jogosult a támogatásra pályázni. Az új időszakban a jogosultságban további pozitív változás, hogy a 41. életév betöltése jelenti az életkori feltétel korlátját.

Az új feltételekkel induló fiatal gazdák a korábbihoz hasonlóan 40 ezer eurónak - mintegy 12 millió forintnak - megfelelő forintösszegben kaphatnak támogatást. Az államtitkár beszélt arról is, hogy az unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) első pillérét jelentő közvetlen támogatás keretében az minősül fiatal mezőgazdasági termelőnek, aki az igénylés első évében 40 évesnél nem idősebb, vagyis 1975-ben vagy azt követően született természetes személy.

Emellett egységes területalapú támogatás (SAPS) iránti kérelmet az igénylés évét megelőző 4 éven belül nyújtott be (az idei kérelmet figyelembe véve nem régebben, mint 2011.), vagy tényleges és hosszú távú ellenőrzést gyakorol egy jogi személy felett, amely jogi személy a támogatást igényli és megfelel az előzőekben foglaltaknak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com