Közgazdász-vándorgyűlés - Varga Mihály: a növekedés biztos alapokat jelenthet a nehezebb időkben

A magyar gazdaság beindult növekedése lehetőséget teremt a nehezebb időkre való felkészülésre - mondta Varga Mihály az 53. Közgazdász-vándorgyűlés záró plenáris ülésén, Miskolcon, szombaton.vargaA miniszter kijelentette, hogy a kormányzat "árgus szemekkel figyeli" a külföldi eseményeket, amelyek közül a kínai gazdasági növekedés lassulását és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelését emelte ki, mint kockázati tényezőket, de közben végrehajtja a tartós gazdasági növekedés fenntartásához szükséges gazdaságpolitikai intézkedéseket.

A nemzetgazdasági miniszter az aktuális gazdaságpolitikai helyzetképet felvázoló előadásában úgy fogalmazott, hogy a gazdaság a 3 százalék körüli növekedési pályán maradhat, "reményeink szerint ez magasabb is lesz". Az elmúlt években az államadóság kedvezőtlen tendenciáját sikerült megállítani, megtörni és megfordítani, 2011-től jelentősen csökkent az államadósság, már alatta van az uniós átlagnak, 76,9 százalék volt a GDP arányában az elmúlt év végén.

Ezt ugyanakkor a devizaárfolyam alakulása befolyásolhatja - tette hozzá a szakminiszter. Szólt arról, hogy Magyarország sebezhetőségének csökkentését szolgálja az államadósság szerkezetének tervezett változtatása. Mint mondta, az adósságfinanszírozásra fordítandó összegnek a GDP 4 százalékát kitevő arány alá csökkentésével együtt, a kormányzat célja hosszabb távon a devizaadósság arányának 10 százalék alá csökkentése, jelenleg ez valamivel 40 százalék alatti értéket muatat.

Ezzel együtt szeretnék a lakossági források arányát 20 százalék fölé emelni, amihez új kínálatot kell teremtenie az Államadósság Kezelő Központnak. Megjegyezte: a devizahitelek év eleji forintosításával az állami gazdálkodás terhei is jelentősen csökkentek: a lakossági hitelállomány devizaaránya 54 százalékról 3 százalékra csökkent.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország bizonyította: ösztönözhető a gazdasági növekedés úgy is, hogy nem növekszik az államadósság. Mint fogalmazott egy 80 százalékos adósságrátával rendelkező ország számára nem lehetséges út az anticiklikus gazdaságpolitika.

Ennek megfelelően szerinte nemzetközi problémák esetén is folytatni kívánják a hiány csökkentésének politikáját, a ciklus végére a költségvetési hiányt 1,7-1,8 százalék közötti értékre szorítják le. A miniszter szerint az országnak szüksége lenne arra, hogy a hitelminősítők javítsák az adósi besorolását, többek között azért is, mert ez csökkentheti az állampapírok hozamát, és ez szerinte indokolt is lenne.

Megjegyezte, hogy a költségvetési hiány éves alakulásának kisimítására intézkedésekre készülnek a második fél évben. A tartós növekedést szolgáló intézkedések között említett több, az adózással kapcsolatos tervezett intézkedést, így az iparűzési adó rendszerének áttekintését. Az adózás területén kiemelte a szürke- és feketegazdaság - egy tanulmány szerint a GDP 22,1 százalékát is elérő mértéke - visszaszorításának szükségességét.

E téren a kormány készül az online pénztárgépek rendszerének kiterjesztésére egyes szolgáltatásokra, az elektronikus útdíjrendszer keretében a kamionok súlyának megállításuk nélküli mérési lehetőségének bevezetésére, miként az elektronikus számlázási és fizetési rendszerek bővítésére. Az adóhatóság várható átalakítása is ezt fogja szolgálni - tette hozzá.

Ugyancsak a tartós növekedés fenntartását szolgáló feladatok közé sorolta a foglalkoztatás további bővítését, annak ellenére, hogy a Magyarországon elért 64 százalékos arány európai viszonylatban is jónak mondható. E területen a kismamák foglalkoztatási lehetőségeinek javítását és a szakképzés, az oktatás szerepének növelését emelte ki, ez utóbbit a közfoglalkoztatás terén is.

Ugyancsak külön szólt a beruházások növekedéséhez szükséges hitelbővítés szükségességéről, amit a kormányzat a bankadó csökkentésével kíván ösztönözni, amely szavai szerint két év alatt a felére csökken. Varga Mihály utalt arra, hogy a jegybankkal vitája volt a kormánynak e területen, mert az MNB szerint ezt "kényszerítő eszközökkel" lehet csak elérni a bankoknál, a miniszter szerint azonban a kormányzat reméli, hogy a bankok teljesítik e téren tett vállalásaikat, illetve további felajánlásokat várnak.

A miniszter kiemelte, hogy szükséges a gazdaság diverzifikációja. A járműgyártás jelentős mérete miatt ugyanis komoly problémát okozhatna a gépkocsik iránti kereslet csökkenése - jegyezte meg. Ezt a kormányzat olyan programokkal próbálja segíteni, mint például a Jedlik Ányos terv, de mint említette e tekintetben is érdemes például a német elképzelésekre figyelni.

Megjegyezte azt is, hogy a fenntarthatóság eléréséhez hozzájárulhat a bürokrácia csökkentése, amelyben további lépéseket terveznek, illetve a belső kereslet növelése, amit többek között az életpálya-modellek bevezetésével is segítenek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com