KSH: a külkereskedelmi többlet 6,4 milliárd euró volt 2014-ben

A múlt év egészében 4,2 százalékkal nőtt a kivitel és 4,7 százalékkal a behozatal euróban számolt értéke, a kereskedelmi mérleg 6,402 milliárd euró többlettel zárt, ami alig 153 millió euróval kisebb a 2013-asnál - jelentette a második becslés alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

kshA február elején közölt első becsléshez képest a felülvizsgált export 0,3, az import 0,4 százalékponttal nagyobb növekedést mutatott, az egyenleg pedig 97 millió euróval kisebb lett.

A külkereskedelmi termékforgalom forint árszínvonala 2013-hoz viszonyítva kivitelben 1,1 százalékkal emelkedett, a behozatalban szinte nem változott, mindössze 0,1 százalékkal emelkedett. Így a cserearány 1,0 százalékkal javult. A forint az euróhoz képest 4,0, a dollárhoz képest 3,9 százalékkal értékelődött le - jelentette a KSH.

Az év utolsó hónapjában az export 9,0, az import 7,3 százalékkal nőtt, jelentősen felgyorsulva az előző havi 3,4, illetve 3,4 százalékos ütemről. A 345 millió euró decemberi mérlegtöbblet 120 millióval haladta meg az egy évvel korábbit.

A teljes kivitel 54,6 százalékát képviselő gépek és szállítóeszközök kivitele euróban számolva 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és ezzel meghatározó volt a növekedésben. A külkereskedelmi volumen növekedését az év egészében a hazai autógyárak és az autóipari beszállítók emelkedő termelése határozta meg a közúti járművek exportja 31,8 százalékkal nőtt tavaly. A feldolgozott termékek kivitele 3,7 százalékkal haladta meg 2014-ben az egy évvel korábbit, az élelmiszerek kivitele pedig 0,9 százalékkal elmaradt attól, döntően a gabonakivitel 5,0 százalékos visszaesése miatt.

Importban a gépek behozatala 5,4, a feldolgozott termékeké 6,1 százalékkal nőtt 2013-mal összevetve.
Az energiabehozatal euróban 0,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, míg az árak 7,9 százalékkal csökkentek és így az import volumene 12,8 százalékkal nőtt. Az energiaimport mintegy felét adó kőolaj és kőolajtermék importvolumene a második negyedévtől töretlenül nőtt, így az időszak végére mintegy 5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kőolaj és kőolajtermék behozatalának relációs szerkezete megváltozott, az orosz beszerzések csökkenését az iraki és uniós szállítmányok pótolták - közölte a KSH.

A kivitel 78, a behozatal 75 százaléka az Európai Unió többi tagországával bonyolódott le. Ebben a relációban a kivitel 5,6, a behozatal 9,6 százalékkal nőtt, a 7,474 milliárd eurós tavalyi kereskedelmi többlet 1,623 milliárddal kisebb az előző évinél.

Az Európai Unión kívüli export 3,6, az import 9,6 százalékkal csökkent, a kereskedelmi mérleg szerény, 98 millió euró aktívumba fordult az előző évi 479 milliós deficitből. Ezen belül viszont az ázsiai országokkal lebonyolított forgalomban 631 millió euróval 4,658 milliárdra nőtt az importtöbblet, miután az export 9,0 százalékkal csökkent az import viszont 2,1 százalékkal nőtt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com