KSH: a mezőgazdasági termelés volumencsökkenését az áremelkedés kompenzálta

A mezőgazdasági ágazat bruttó hozzáadott értéke 2015-ben az előző évi áron 8,0 százalékkal csökkent, folyó áron nem változott, a volumen 3,1 százalékos csökkenését az árak 3,6 százalékos emelkedése kompenzálta - jelentette a mezőgazdasági számlarendszer előzetes adatai alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az áremelkedés elsősorban a növénytermesztést érintette, a termékcsoporton belül 7,5 százalékos volt a drágulás, az állatok és állati termékek árszínvonala ezzel szemben 1,9 százalékkal mérséklődött.

agrobiznisz_6

A növénytermesztés kibocsátásának volumene 8,6 százalékkal csökkent az első előzetes adatok szerint. Jelentősen, 30 százalékkal visszaesett a kukoricatermés a kedvezőtlen száraz időjárás és az előző évi magas bázis miatt. A főbb kalászosok volumenének emelkedésével együtt összességében a gabonafélék kibocsátása 14 százalékkal csökkent - közölte a KSH.

Az ipari növények kibocsátása 6,4 százalékkal esett vissza, főként a repce, a dohány és a cukorrépa alacsonyabb volumene miatt. A takarmánynövények volumene 11, a burgonyáé 15 százalékkal csökkent, a kertészeti termékeké viszont 2,9 százalékkal nőtt. A gyümölcstermés volumene 4,3 százalékkal csökkent, ám a drágulás 26 százalékos volt.

Az állattenyésztés teljes termelési volumene összességében 5,6 százalékkal emelkedett, az élő állatok kibocsátása 6,7, az állati termékeké 3,5 százalékkal bővült. A baromfi, a sertés, a szarvasmarha, az állati termékek közül pedig a tej kibocsátása is nőtt. Utóbbi jelentős áresése az egész termékcsoport árszínvonalát mérsékelte - írja a KSH.

A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 2,5 százalékkal bővült idén az egy évvel korábbihoz képest. A vállalkozói jövedelem 5,9 százalékkal volt alacsonyabb. A munkaerőegységre jutó reáljövedelem 6,7 százalékkal csökkent - áll a KSH közleményében.

MTI

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com