KSH: júliusban 0,4 százalék volt az infláció

Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva pedig átlagosan nem változtak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Júliusban legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt, az üzemanyagoké és a háztartási energiáé csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

ksh

A fogyasztói árak az év első hét hónapjában átlagosan 0,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az előző év azonos időszakához képest.

A szezonálisan kiigazított éves maginfláció júliusban 1,3 százalékra emelkedett az előző havi 1,2 százalékról, míg a havi adat változatlanul 0,1 százalék volt.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: abban, hogy a júniusi 0,6-ról 0,4 százalékra csökkent az éves árnövekedés üteme, főként két tényező játszott szerepet. Nagyobb volt az élelmiszerek havi árcsökkenése júliusban (1,2 százalék), mint egy éve (0,6 százalék), ezért a 12 havi árnövekedés lassult.

Lefelé módosította az éves inflációt az is, hogy az üzemanyagok drágulása mérsékeltebb (0,7 százalék) volt, mint tavaly júliusban (1,8 százalék) - mondta.

A tartós fogyasztási cikkek ára júliusban a negyedik hónapja emelkedett éves összehasonlításban csökkenés helyett, amivel hosszú az évek óta tartó tendencia tört meg - tette hozzá.

A KSH adatai szerint az élelmiszerek átlagosan 0,9 százalékkal drágultak 2014 júliusához viszonyítva. Ezen belül nőtt egyebek mellett az idényáras élelmiszerek ára, a burgonyáé, a friss zöldségé és gyümölcsé 15,4 százalékkal, az étolajé 5,5 százalékkal, a tojásé 5,4 százalékkal. Ugyanakkor 12,0 százalékkal csökkent a cukor, 8,9 százalékkal a tej, 7,9 százalékkal a sajt és 6,4 százalékkal a liszt ára.

A dohányáruk 4,0, a szeszes italok 3,8, százalékkal drágultak, ezen belül a tömény italok ára 10,0 százalékkal emelkedett.

A szolgáltatásokért átlagosan 1,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel korábban, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 6,3 százalékkal.

A tartós fogyasztási cikkek ára 1,0 százalékkal nőtt, miközben a ruházkodási cikkeké 0,2 százalékkal mérséklődött.

Az egyéb cikkekért 2,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagok ára 8,4 százalékkal csökken tavaly júliushoz képest.

A háztartási energia ára átlagosan 2,7 százalékkal csökkent, ezen belül az elektromos energiáé 5,7, a távfűtésé 3,4 százalékkal.

Az előző hónaphoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan nem változtak júliusban.

Az élelmiszerek ára 1,1 százalékkal csökkent, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek 6,1 százalékos árcsökkenésének következménye.

Legnagyobb mértékben, 0,9 százalékkal a szolgáltatások drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 6,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint júniusban.

Kisebb mértékben, 0,3 százalékkal drágultak a szeszes italok, a dohányáruk és a tartós fogyasztási cikkek. Az egyéb cikkek ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül az üzemanyagoké 0,7 százalékkal. A háztartási energia ára nem változott. A ruházkodási cikkekért a nyári kiárusítások miatt 2,7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

MTI

Hozzászólások


Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...


KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

NGM: könnyebb és egyszerűbb bankszámlát váltani

A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

FM: a Tanyafejlesztési program 253 pályázatot támogat 730 millió forint értékben

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárf...

http://ujhazak.com