KSH: kevesebb lakás épült, mint a tavalyi első háromnegyed évben

A használatba vett lakások száma 37,4, a kiadott építési engedélyek száma 31,7 százalékkal kevesebb volt az év első háromnegyed évében, mint egy évvel azelőtt - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

kshAz év első kilenc hónapjában 4077 új lakás épült, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 5327 volt.
Egyedül a harmadik negyedévben 1926 építési engedélyt adtak ki és 1397 új lakás épült, ez 33,7, illetve 31,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az előző negyedévhez képest az építési engedélyek száma 4,6, az elkészült lakások száma 10,3 százalékkal csökkent.

Budapesten - ahol a lakások 27,6 százaléka épült - nőtt egyedül a használatba vett lakások száma 2,6 százalékkal az év első háromnegyedében, ám ez csak alig 30-cal több lakást, összesen 1127-et jelentett az év első kilenc hónapjában. A budapesti növekedés jelentős része mindössze néhány nagyobb beruházáshoz köthető. Az összes használatba vett lakás csaknem felét Budapesten és Pest megyében adták át - közölte a KSH. Emellett csak Győr-Moson-Sopron megyében épült számottevő, több mint 400 új lakás.

A megyei jogú városokban az országos átlaghoz hasonló, 35 százalékos volt a lakásépítés visszaesése, a többi városban és a községekben az egy évvel korábbinak mintegy fele a használatba vett lakások száma.

Az első kilenc hónapban kiadott új lakásépítési engedélyek szerint a fővárosban 812 lakás építését tervezik, ami 53,1 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

A kiadott új engedélyek száma a községekben az országos átlagot meghaladó arányban, 37,7 százalékkal csökkent, a városokban 26, a megyei jogú városokban 11 százalékkal esett vissza.

Az egy évvel korábban kiadott engedélyekhez viszonyítva az ország szinte minden térségében visszaesés tapasztalható. Győr-Moson-Sopron megye az egyedüli terület, ahol a korábbi viszonylag magas értékhez viszonyítva is emelkedett mind az engedélyezett lakóépületek száma, mind azok hasznos alapterülete, 126, illetve 114 százalékkal.

Az építtetői kör összetételét továbbra is a természetes személyek túlsúlya jellemzi, bár az általuk épített lakások aránya 66-ról 57 százalékra csökkent egy év alatt. A vállalkozások által épített lakások aránya ugyanekkor 32-ről 40 százalékra emelkedett.

Budapesten, ahol korábban a vállalkozói lakásépítés csak 48 százalékot ért el, most 68 százalékot tesz ki. 2013 első kilenc hónapjában 761 lakást építettek vállalkozások a fővárosban, szemben az egy évvel korábbi 522 lakással.
Az év első háromnegyedében mindössze 47 lakás épült önkormányzati megbízásból - közölte a KSH.

Az építtetői kör átrendeződésével 62-ről 53 százalékra csökkent a saját használatra épített lakások aránya, míg az értékesítésre épített lakásoké 35-ről 42 százalékra nőtt. Bérbeadásra a lakások 3 százaléka épült, ahogy egy évvel korábban.

Az újonnan épült lakóépületeknél 62-ről 57 százalékra csökkent az új családi házak aránya, ugyanakkor a többszintes, többlakásos épületeké 28-ról 38 százalékra nőtt. Az új lakóparki lakások aránya 2 százalékos, míg egy évvel korábban 3 százalékos volt.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 102 négyzetméter volt az első háromnegyed évben, ez 4 négyzetméterrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A 100 négyzetméternél nagyobb alapterületű lakások aránya 45-ről 42 százalékra csökkent.

Az első kilenc hónapban 584 lakás szűnt meg, 62 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.
A vizsgált időszakban 135 üdülőépületben 158 üdülőegységet építettek, és 159 üdülőépületben 189 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett üdülőegységek száma 56, az engedélyezetteké 52 százalékkal csökkent.

Az új üdülők átlagos alapterülete 88 négyzetméter, 8 négyzetméterrel nagyobb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH.
A nem lakóépületek közül 3 százalékkal csökkent az ipari, 10 százalékkal a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyek száma, az engedélyezett mezőgazdasági épületeké 7 százalékkal nőtt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com