Magro.hu: jó a búzatermés, alacsony ár várható

Jó búzatermés mellett alacsony terményár várható idén Magyarországon, 5 millió tonna búza kerülhet a magtárakba a Magro.hu online mezőgazdasági piactér előrejelzése szerint.

Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint egész évben mérséklődött a búza ára, a kukorica ugyanakkor a kezdeti árcsökkenés után jelentősen drágult a nyár közepére. A két ellentétes mozgás miatt a második negyedévben stabilan alakult a Magro Gabonaindex (MGX) értéke és június végén 10330 ponton állt a megelőző 10291 ponthoz képest.

buza_37

A portál adatai szerint mintegy 15-20 százalékkal olcsóbb idén a búza, mint tavaly. Kevéssel 51 ezer forint felett nyitott januárban az étkezési minőségű termény a legközelebbi lejáratra és 43,5 ezer forinton fejezte be a júniust. A takarmánybúza hozzávetőlegesen ott zárta a félévet, ahol az évet kezdte, 41 ezer forinton.

A magyarországi termelői árak szorosan együtt mozogtak az árutőzsdével. A januári 50 ezer forintos ár közeléből az étkezési búza 42-43 ezer forintig csökkent, míg a takarmánybúza többé-kevésbé állandóan a 42-45 ezres ártartományban mozgott.

A Magro.hu közölte: a világpiacon jobbára stagnáltak a búzaárak ebben az évben.

Az aratás hamarosan kezdődik az országban, ha marad a hosszú távon a jó idő kevés csapadékkal, akkor 5 millió tonna körüli, jó minőségű búza kerülhet a magtárakba - írták. Mivel azonban az aktuális és a várható terményárak is elég alacsonyak - amire az olcsó kőolaj is rásegít - elhúzódó értékesítésekre és a továbbiakban is viszonylag alacsony árakra van a legnagyobb esély.

Jelezték, hogy bár a kukorica betakarítása még messze van, de a tavalyi évhez hasonlóan 45-46 ezer forint közelébe árazta be a piac az új termény tonnáját. A kukorica termelői ára viszonylag magasan, 45 ezer forint közelében kezdett januárban. Tavasszal volt egy kis visszaesés, de a félév végére újra visszatornázta magát 50 ezer forint alá.

A termény árfolyama Európában 15 százalékos pluszban van, a tonnánkénti ár a 170 eurót közelíti. A tengerentúlon a kukoricaárak a januári nyitóárra zuhantak vissza.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com