Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Brüsszelben

Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítója jelenti: Több tucat magyar élelmiszeripari termék mutatkozott be Brüsszelben elsősorban a belga kiskereskedelmi szektor szereplőinek a kedden kezdődött élelmiszeripari napok alkalmával a belgiumi magyar nagykövetségen.élNagy Zoltán, Magyarország belgiumi nagykövete bevezetőjében arról beszélt, hogy ez az első alkalom, hogy a diplomáciai képviselet ilyen rendezvénynek ad otthont, s kitért arra is, hogy a magyar diplomáciában történelmi változás, hogy a külügyminisztérium immár Külgazdasági és Külügyminisztérium, ami nem csak névbeli, hanem strukturális változást is jelent.

A nagykövet alapvető változásnak nevezte, hogy a külgazdasági érdekek érvényesítése került a külpolitika homlokterébe, és ezt szolgálják a többi között hagyományos diplomáciai eszközök és a kultúrdiplomácia egyaránt. A nagykövet rámutatott, hogy a magyar élelmiszerek a legszigorúbb uniós előírásoknak is megfelelnek, kiemelte, hogy Magyarország alkotmányos szinten garantálja az agrárium mentességét a génmódosított organizmusoktól.

"A belga szupermarketek és háztartások polcairól gyakran hiányoznak a magyar termékek. Ezen szeretnénk változtatni" - húzta alá, ismertetve, hogy az élelmiszeripari napokon szervezett vásáron 62 magyar termelő termékei vannak jelen, s közülük 30 személyesen is képviselteti magát, a többieket pedig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviseli.

Éder Tamás, a kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke a magyar agrártermelés történetének áttekintését követően arról beszélt, hogy a magyar élelmiszerek nagyon finomak. Ezzel együtt minden terméknek kell a hirdetés, máskülönben a potenciális fogyasztók nem fognak tudni arról, hogy a termelők milyen termékeket kínálnak - tette hozzá.

Az alelnök szerint a fogyasztók a minél közelebbről származó termékeket keresik, ami nem kedvez a belgiumi magyar exportnak, viszont egyre nyitottabbak más vidékek ízeire. Éder rámutatott, hogy két módon lehet megismertetni és megszerettetni egy ország termékeit, egyrészt az odalátogató turisták révén, ami Magyarország esetében sok időt igényelne, másrészt a termékek bemutatásával külföldön, ami járhatóbb út a magyar termékek számára.

Éder szerint Magyarország finom és biztonságos élelmiszereket kínál, amelyekkel a belga fogyasztók és kiskereskedők is elégedettek lesznek. A belga élelmiszer-kiskereskedelem piacának egyik legjelentősebb szereplőjének számító Delhaize-csoport egyik beszerzésért felelős alelnöke a rendezvényen az MTI-nek elárulta, hogy cégpolitikájuk alapvetően az, hogy belga termékek legyenek a boltok polcain, ezért külföldről elsősorban olyan termékeknek van esélyük bekerülni a boltjaik kínálataiba, amelyek itt nem léteznek, jobb minőséget kínálnak vagy olcsóbbak.

Elmondta azt is, hogy a minőség meghatározásánál négy szempontot tartanak szem előtt, egyrészt az élelmiszerbiztonságot, amelyet elengedhetetlennek nevezett, másrészt az ízt, azt, hogy mennyire egészséges egy termék, és mennyire fenntartható módon állítják elő.

Kitért arra is, hogy az első vásárlást meghatározhatja a marketing, hogy a fogyasztók mit látnak vagy hallanak előzetesen egy termékről, de az, hogy újra megveszik-e, az íz dönti el. Említést tett arról is, hogy Belgiumban például sok szalámi fogy, így a magyar szalámira lehet kereslet az országban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com