Már idén drágább lesz Görögországban nyaralni!

Hétfőn életbe lépett az élelmiszeráfa-emelés Görögországban, melynek következtében máris drágábban számolják az ellátást sok szállodában.

gorog3

A Napi Gazdaság értesülései szerint máris megemelték áraikat a görögországi szálláshelyek a hétfőn elfogadott gazdasági intézkedések következtében. Az európai utazási irodák szövetségeit tömörítő ECTAA információi szerint csak októbertől várható, hogy a görög hotelek és nyaralószigetek beépítik az áraikba az áfaemelést, a valóságban viszont úgy tűnik hogy nem várnak addig. Az utazási piac szereplői jelezték, hogy az élelmiszer- áfaemelés miatt már most több szálloda is drágábban adja az ellátást a vendégeknek.

A szálláshelyeket is érintő adókulcs növekedés csak októberben fog hatályba lépni, melynek mértéke 6,5 százalékról 13 százalékra fog emelkedni, mégis már most áremelkedésekre lehet számítani. A szakértők szerint még ennél is nagyobb csapás lesz a görög turizmus számára, hogy a nyaralók által felkapott égei-tengeri szigeteken el fogják törölni az eddigi 30 százalékos áfakedvezményt. Ezek a változások már ősz végére jelentős áremelkedéseket hozhatnak, de jövőre már biztosan 40-50 százalékos drágulást hozhatnak a nyaralók számára. Ez azért különösen veszélyes a görög turizmus számára, mert épp a relatív olcsósága volt az igazi húzóereje.

gorog
Az idén nyári utazások többsége már le van foglalva, ennek ellenére egyes kinti vendéglátóhelyek már most szeretnének árat emelni, amit a velük szerződésben álló utazásszervezőkre akarnak majd terhelni, akik pedig nyilvánvalóan az utasaikkal próbálják majd megfizettetni a felmerülő többletköltségeket. Ez ez egész helyzet okozhat majd némi zavart az utasok és az utazásszervezők között. Ráadásul jelenleg épp a főszezon közepén járunk, ami a legdrágább időszak, tehát aki még csak most tervezi lefoglalni görögországi nyaralását, az már biztosan a megemelt árakkal fog szembesülni. Már eddig is sokan visszamondták az utazásaikat a görög válság híre hallatán, de ha tényleg emelkednek az árak már idén, az egyes vélemények szerint fennakadásokat okozhat a magyar kiutazói piacon.

gorog2
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége jelezte a Napi Gazdaságnak, hogy ők nem számítanak jelentős változásokra, bár biztosan még nem tudnak mondani, ugyanis néhány napba beletelik, mire látható lesz, hogy miként változhatnak a görögországi tartózkodás költségei.

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com